Ismét mozgalmas hét áll mögöttünk: alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük a 20. hét legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb cikkeit a Pénzcentrumról.

Hagyományosan a nyár számít az e-kereskedelem leggyengébb időszakának, de a néhány éve még drasztikus szezonális különbségek egyre inkább kisimulnak, vagyis egész évben szívesen rendelünk online – és egyre inkább csomagautomatákba. Hogy az idén nyáron mégis jelentősebb, 40%-os visszaesés tapasztalható a hazai piaci csomagforgalomban, az elsősorban a recessziós hatásnak és a kínai webáruházak térnyerésének köszönhető – derül ki a Packeta logisztikai szolgáltató és a GKID digitális gazdaságkutató szakembereinek nyári e-kereskedelmi helyzetjelentéséből.
Az online kereskedelemben hagyományosan sokkal nagyobb volt a szezonális hatás, mint a fizikai boltok forgalmában: egy évtizeddel ezelőtt az év utolsó három hónapja még a teljes éves forgalom 40-45%-át adta. Sőt a Black Friday-láz csúcsán, 2016 és 2019 között a rendelések a negyedéven belül is néhány novemberi hétre koncentrálódtak. Ez a mintázat azonban nagyrészt múlté.
„A szezonális hatások az e-kereskedelem fejlődésével, térnyerésével párhuzamosan folyamatosan csökkennek és mostanra a szegmens belesimult a kereskedelem egészére jellemző szezonalitási mintába. Ma már az ünnepi időszak is kiegyensúlyozottabb, a kereskedők és a csomaglogisztikai cégek se érdekeltek az egy-egy napos csúcsokban” – mutat rá Madar Norbert, az online piackutatásra szakosodott GKID vezető tanácsadója. Kifejtette: tavaly az első negyedév az éves forgalom 26, a második 23,5, a harmadik 21,5, a negyedik pedig 29 százalékát adta, vagyis továbbra is vannak különbségek, de már nem olyan drasztikusak, mint egykor.
Az is látható, hogy továbbra is a nyári hónapok a leggyengébbek, de ilyenkor sem „zuhan be” a forgalom. „A nyári időszakban jelentősen megnő a nyári ruházat és a szezonális termékek, például a strandfelszerelés iránti kereslet, ami részben kompenzálja a más kategóriákban végbemenő csökkenést” – árulja el Kovács Gábor, a Packeta Hungary Kft. értékesítési és marketing igazgatója. A divat kategória térnyerése az e-kereskedelmen belül nemzetközi jelenség. Több országban a ruhák, cipők már megelőzték a műszaki cikkeket a legnépszerűbb termékkategóriák toplistáján, Magyarországon pedig valamikor 2024-ben várható a „trónfosztás.”
Egy-egy nagyobb kiugrás továbbra is megfigyelhető az online forgalomban, de kevésbé az évszakhoz kötötten: minden hónapban abban a hétben regisztrálják a legtöbb rendelést a webáruházak, amikor a lakosság többsége fizetést kap, valamint az olyan kiemelt alkalmak is érezhető forgalmi többletet jelentenek, mint a húsvét, a Valentin-nap, a nőnap, a gyereknap vagy épp iskolakezdés – teszi hozzá Madar Norbert.
Amiért az idei nyár mégis nehezebb a hazai e-kereskedelemben, az független a szezonális hatástól. „A hazai webáruházak csomagforgalmában közel 40%-os csökkenés figyelhető meg a tavalyi év azonos időszakának forgalmával összehasonlítva. A csökkenés a szabadságolásoknak és nyaralásoknak az időszaka alatt megszokott, azonban idén ezt jelentősen erősítette a kínai eladók térnyerése, illetve a recessziós hatás is” – mondta el Kovács Gábor.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ami a kiszállítási módokat illeti, a nyáron is folytatódik a csomagautomaták diadalmenete. „Idén nyáron már 8 féle hálózatban, több mint 5300 automata segíti a gyors és kényelmes csomagátvételt, amin belül a Packeta több mint 1000 automatával képviselteti magát. Ráadásul az elmúlt 2 év inflációs és energiaár-emelkedése miatt egyre jobban nyílik az árolló a házhoz szállítási díjak, valamint a köztes, például csomagautomatába kért díjak között, ami szintén az automaták irányába tereli a forgalmat” – árulta el Madar Norbert.
„Noha a nyári időszakban az e-kereskedelem felől valamelyest a hagyományos csatornák felé terelődik a forgalom, a csomagautomaták ezekben a hónapokban is kényelmes, fenntartható és költséghatékony alternatíváját jelentik a házhozszállításnak, és jó ár-érték arányú logisztikai megoldást kínálnak a webáruházak számára” – szögezte le Kovács Gábor, a Packeta értékesítési és marketing igazgatója.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Az újratölthető flakonok a kozmetikai iparba is betörtek (+Videó)
A Respray flakonokat már 30 üzletben tölthetjük újra.


