Lezárult a nyomozás egy online csalássorozat ügyében: egy fiatal férfi márkás termékek hirdetésével 17 vásárlót csapott be országszerte.
Egy egy rövid ujjú póló 13, egy hosszú ujjú pedig 15 ezer forintba került, a kapucnis pulcsiért pedig 25 ezret kértek Azahriah koncertjén a Puskás Arénában - írja a Telex. Amikor megjelent az Azahriah x Tisza kollab, sokan dobtak egy hátast az áraktól, viszont a triplakoncert mechandise-árai is elég húzósak.
Egy baseballsapka 12, a Skatulya I bakelit 15 ezer forint volt Azahriah koncertjén a lap szerint, ezen felül pedig lehetett venni különféle táskákat is 20 ezerért, a strandtáska pedig 12 ezer volt. A merchandise-termékeket árusítók szerint „a termékeket vették, mint a cukrot”.
Baukó Attila, vagyis Azahriah pénteken és szombaton már lenyomott két koncertet, ma este edig következik a harmadik. A 22 éves zenész októberben meghirdetett május 25-i koncertjére pillanatok alatt elfogytak a jegyek, ezért hirdettek meg ráadásnapokat, melyek szintén közel teltházasak lettek. Azóta pedig a másodpiacon is peregtek a jegyeladások. A fiatal művész együttműködését a Tisza márkával is nemrég jelentették be, a különleges cipőket is vették a rajongók, mint a cukrot.
Ebből is látszik, hogy Azahriah neve önmagában is akkora brand, hogy olyan együttműködéseket tud tető alá hozni, mint a Tisza cipős kollaboráció. Trunk „Dablty” Tamás, tartalomgyártó és sneakerszakértő a CashTagnek elmondta: egyáltalán nem mindegy egy márkának, hogy tud-e a fiatalok nyelvén szólni, erre sok millió dollárt költenek még a kegnagyobb gyárak, a legnagyobb brandek is.
Egy kollab önmagában nem tesz valakit fiatalossá és menővé, nagyon jó hype-ot tud generálni. Onnantól pop up boltokkal kell érkezni, olyan árazást kell hozni, satöbbi. Tényleg adaptálni kell a teljes márka működését, mert hogyha az nem történik meg, akkor a kollab az egy tűzijáték volt, de nem volt mögötte több. Egy márka nagyon sokat tud persze profitálni egy kollabon, ez nem is kérdés, de mint láthatjuk, a teljes sztori azért ennél összetettebb
- fogalmazta meg gondolatait a kollaboráció kapcsán a szakértő.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Tisza kereskedelmi vezetője, Minik Géza szerint vásárlóbarát az ár, amiért a kollekciót kínálták, hiszen egy „normál” Tisza-cipőt sem kapunk már meg 40 ezer forint alatt. Elmondta, hogy akár 100 ezer forintért is adhatták volna a cipőket, annyiért is elvitték volna. Azt is hozzátette, hogy hatalmas elismerés, hogy egy komoly tárgyalássorozat végén a gigasztár Azahriah velük szerződött le, nem egy másik márkával.
Huzamosan tárgyalt nagyobb márkákkal - nyilván név nélkül - és idézőjelben ezt „mi nyertük meg” olyan szempontból, hogy magyarországi márkával társult össze, és szerintem ez ad egy óriási értéket ennek, Szerintem ő ebben hisz, és ezt mi alapból nagyon díjaztuk. Mi két nappal ezelőtt publikáltuk az árakat. Én azt gondolom, hogy abszolút vásárlóbarát árakat akartunk kitalálni, és ezt Azival egyeztetve ő is így akarta. Tehát föllőhettük volna 100 ezerre a cipőt, mert valószínűleg akkor is elvitték volna
- mondta el Minik Géza. A CashTag teljes adását itt lehet megnézni:
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







