17 °C Budapest
lidl

Indulhat a roham a Lidl-be: érdemes sietni, egy éve volt utoljára ilyen gigaakció

2024. április 28. 14:01

A tavasz beköszöntével egyértelműen beindult az idei horgászidény is. A horgászcikkek piaca igencsak hektikus, a vásárlók igencsak árérzékenyek, ímit jól mutat az is, hogy a szezonra rárepülnek már a diszkontláncok is. 2024-ben elsőként a Lidl robbantotta az akció-bombát, meglepően jó áron kínálják a különböző horgászfelszereléseket. De vajon mit lép erre az Aldi, ahol egyelőre se híre, se hamva a horgászcikkeknek?

A tavasz beköszöntével egyértelműen beindult az idei horgászidény is. A horgászoknak természetesen 2024-ben is gondoskodniuk kell arról, hogy legyen érvényes horgászengedélyük, aki pedig most vágna bele a hobbiba, ehhez először vizsgáznia is kell. Érdekesség, hogy felreppent a híre, hogy újra kell vizsgáznia rengeteg, engedéllyel rendelkező horgásznak is, mert január elsejétől változtak a horgászvizsgát igazoló dokumentumok elfogadásának szabályai.

Ha megvannak a jogosultságok, akkor meg kell vennünk kedvenc vizünkre a területi engedélyt is, amely jellemzően az idei évben is drágult. Mint arról beszámoltunk a 2024-es állami horgászjegyek ára változatlan maradt, viszont maximálisan 15 százalékkal emelkednek a területi jegyárak. Egészen pontosan ez áll a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) választmányi ülésének kivonatában: „A Mohosz haszonbérletben lévő, horgászati hasznosítású halgazdálkodási vízterületek (közvetlen hasznosítású vízterületek), valamint a Mohosz haszonbérletben lévő, horgászszervezeti alhaszonbérleti jogviszonyú vízterületek (alhaszonbérleti vízterületek) vonatkozásában a választmány keretszabályként jóváhagyta, hogy

a 2024. évi területi jegyek és kiegészítő jegyek (együtt: területi jegyek) árai a halgazdálkodási hasznosítók döntése alapján a halgazdálkodást, horgásztatást érintő inflációs hatások részbeni kompenzálására, legfeljebb 15 százalékos mértékben emelkedjenek.

Komoly horgászakciót robbantott a Lidl

Ha már túl vagyunk a bürokrácia útvesztőin, megvettük a területi engedélyünket is, nem marad más hátra, mint előkészíteni a horgászfelszerelésünket. Az elöregedett zsinórokat, elkopott horgokat cserélni kell, és néhány évente új botra, orsóra is szükség van, és akkor még nem is beszéltünk a természetes- vagy épp műcsalikról. Mindez nem olcsó mulatság, és az egzisztenciális válság ebben az ágazatban is érezteti hatását. Mint arról Hipszki Róbert, világbajnok pergetőhorgász és webshop-tulajdonos lapunknak adott interjújában beszámolt,

mert az nagyon is látszik, hogy a piac elég jelentősen bezuhant az elmúlt évben – a nagykereskedők akár 30-40-50 százalékos visszaesésről is beszélnek forgalom szintjén.

Nem véletlen, hogy a gazdasági helyzetet az ismert diszkontláncok is kihasználják, hiszen a közel egymillió magyar horgász komoly piacot jelent. Idén a Lidl volt az első a diszkontláncok közül, amely előrukkolt a horgászoknak szánt diszkont-portékával. Mint az a 17. heti Lidl akciós újságban látható, lehet kapni náluk egyszerű horgászbot-készletet 4999 forintért, míg a prémium karbonszálas horgászbot-készlet 15999 forintba kerül. A prémium horgászorsó 6999 forintba kerül, míg az alumínium horgászbottartó és merítőszák 4999 forintot kóstál. A Pénzcentrum tesztjén meglepően jól teljesítő diszkontos zsebkést idén 1799 forintért adja a Lidl.

Kutatás: a kereskedelmi márkás termékek megítélése Magyarországon

A saját- avagy kereskedelmi márkák térhódítása kéz a kézben jár természetesen a fogyasztók árérzékenységével, amelyet egy-egy gazdasági válság, és a nyomában kialakuló egzisztenciális problémák csak még inkább tetéznek. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy mindezek ellenére milyen is ezen olcsóbb, helyettesítő termékek megítélése a fogyasztók körében. A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről.

Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. A kutatás név nélküli és önkéntes, semmilyen visszakeresési lehetőséget nem tartalmaz, mindösszesen néhány percet vesz igénybe. A kutatás eredményeit a Pénzcentrum online felületén fogjuk közzétenni. Köszönjük, hogy részt veszel a kutatásban!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm