A nyugdíjba vonulás sokak számára új lehetőségeket jelent, legyen szó akár költözésről egy másik országba.

Bankkártyás csalókra csaptak le a magyar rendőrök: több mint 200 milliós kárt okozott a banda
Bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezetet számoltak fel a baranyai rendőrök, a csalók legalább 76 számlatulajdonosnak összesen több mint kétszázmillió forint kárt okoztak.
Harmati Béla, a vármegye bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese a nyomozás részleteiről tartott csütörtöki, pécsi sajtótájékoztatón közölte: a banda három - két külföldi és egy magyar - vezetőjét a bíróság mostanra letartóztatta, további tizenegy gyanúsított szabadlábon védekezhet.
Elmondta: az ügyben 2022. július 15-én rendelt el nyomozást a pécsi rendőrkapitányság egy feljelentés alapján információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és pénzmosás miatt, miután ismeretlenek mintegy félmillió forintot csaltak ki egy becsapott embertől, visszaélve a bankkártyaadataival.
Időközben kiderült, hogy országos kiterjedésű csalássorozatról van szó, ezért bűnszervezetben elkövetett csalás miatt folytatták az eljárást.
A bűnszervezetet irányító három férfi és a további tizenegy gyanúsított megtévesztéssel szerezte meg a sértettek bankszámláján lévő összegeket.
Az elkövetők banki alkalmazottaknak adták ki magukat és azzal hívtak fel embereket, hogy a pénzük biztonságba helyezése miatt szükségük van a bankkártyájuk, illetve számlájuk adataira, kártyalimitük módosítására. A sértettek megadták bankszámlájuk hozzáférési adatait, illetve letöltötték a távoli hozzáférést biztosító programot.
A megszerzett adatok ismeretében a szervezet tagjai az interneten vásároltak és pénzeket utaltak át az e célra strómanok által nyitott számlákra.
Kántor Kinga, a vármegyei főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának főnyomozója közölte: a gyanúsítottakat 2022. november 29-én összehangolt rendőri akcióban Budapesten, illetve Csobánkán fogták el.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hozzátette, a rendőrök a házkutatások során mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, laptopokat, valamint virtuális pénztárcához szükséges eszközt találtak. Az okozott kár több mint a fele megtérült, ugyanis ingatlant és autót is lefoglaltak az eljárás során.
A bűncselekmények online jellegéből adódóan nehéz felderítést nagyban segítette a rendőrség és az ügyészség együttműködése - jelezte.
Kutas Tamás járási ügyészségi vezetőhelyettes ügyész kiemelte, hogy a baranyai rendőrök országos jelentőségű munkát végeztek, ugyanis rendkívül bonyolult a napjainkban Magyarországon is évről évre növekvő számú online csalások, bankkártyaadatokkal visszaélések felderítése.
Az erre szakosodott bűnszervezetek vezetői döntő többségben külföldiek, ahogy általában a call centerek is külföldről működnek, ráadásul másodpercek alatt strómanok bankszámláira, szintén külföldi bankszámlákra vándorolhat a megszerzett pénz - ismertette.
Felhívta a figyelmet: a csalásokat ki lehet védeni, ha a banki ügyfelek "kellően bizalmatlanok", és nem hagyják magukat megtéveszteni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A jövő oktatásának legfontosabb kérdése: kiválthatja az AI a hagyományos tananyagot?
A Tudományos Diákköri Mozgalom már évtizedek óta szerves része a magyar felsőoktatásnak.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


