3 °C Budapest
Sokkoló, ami egyes Sport szeletek árával történik: ha ezt a csokit veszed, 68 százalékkal többet költesz

Sokkoló, ami egyes Sport szeletek árával történik: ha ezt a csokit veszed, 68 százalékkal többet költesz

2024. február 29. 12:59

Gyakorlatilag ugyanaz a csoki, mégis brutálisan drága mulatság az, hogyha a legkisebb kiszerelésű finomságot vásárolja meg valaki a boltban. Igen, ez a Sport szeletek kapcsán van így, döbbenetes ugyanis, de sok boltban a 25 grammos kiszerelésű termék gyakorlatilag ugyanannyiba (!) kerül, mint a 42 grammos. Ennek pedig az egységárakban brutális látszatja van. Összességében azt mondhatjuk, hogy a klasszikus, legkisebb csoki 68 százalékkal (!) drágább, mint a Sport szelet XL elnevezésre hallgató darab. Az okok szerteágazóak lehetnek, viszont vizsgálatunk során más csokik különböző kiszerelései között maximum 10-20 százalékos árkülönbséget találtunk az egységárakat összehasonlításakor. Sőt, volt olyan édesség is, ami esetén egységáron ugyanannyiba került a kisebb kiszerelésű termék, mint a nagyobb.

Egyfelől a teljesen érthető, hogyha bizonyos élelmiszerek esetében a nagyobb kiszerelésű termék egységáron olcsóbb, mint a kisebb kiszerelésű termék. Ennek alapvetően számos gazdasági oka van. Egyfelől gazdaságosabb lehet a gyártásuk, hiszen a termelési költségek nem növekednek arányosan a termék mennyiségével. Például ugyanazt a gyártósor-teljesítményt kihasználva a nagyobb kiszerelésű termékek esetén az egy termékre jutó gyártási költség alacsonyabb lehet. De kisebb lehet így a csomagolási költség is, hiszen a nagyobb kiszerelésű termékek esetén az egységcsomagolás költsége is alacsonyabb lehet egységnyi termékre vetítve, ami hozzájárul az alacsonyabb egységárhoz.

Ugyanígy kedvezőbbek a szállítási költségek is, hiszen ha ugyanannyi szállítási költséggel lehet nagyobb mennyiséget szállítani, az lentebb tolhatja az egységárat. De még a kereslet és kínálat is beleszólhat a képletbe, hiszen a nagyobb kiszerelésű termékek iránti kereslet általában stabilabb és nagyobb, ami lehetővé teszi az alacsonyabb egységárat a nagyobb mennyiségek gyártása és értékesítése során. Sőt, mindezeken túlmenően az is könnyen előfordulhat, hogy a gyártók stratégiai okokból kedvezőbb árat kínálnak a nagyobb kiszerelésű termékekre, hogy így ösztönözzék a vásárlókat nagyobb mennyiségek vásárlására, ezzel növelve a forgalmukat, és összességében a profitjukat.

Amit viszont a Sport szelet árazása kapcsán találtunk, az igencsak ledöbbentheti az egyszeri vásárlókat.

A sztori lényege, hogy az alap, étcsokoládéval mártott Sport szeletből gyakorlatilag három fajta létezik. Az egyik, a klasszikus formavilágot megőrző legkisebb, 25 grammos darab, ami gyakorlatilag egy vastag, tömött téglatest alakú csoki. Ezt követi a 31 grammos, normális csokoládészelet formájú kiszerelés, illetve elérhető még az úgynevezett XL darab, ami 42 grammos. A méretükön és a formavilágukon kívül további különbség az édességek között, hogy a legkisebb kiszerelésű termék étcsokoládé mártása csupán a termék 17 százalékát teszi ki, miközben a két nagyobb tesó esetében ez az arány 22 százalékos. De ami a legnagyobb különbség, az az árazásuk.

Ahogy a grafikánkon látjuk, egyből szembetűnő, hogy még ha nem is egységáron vizsgálódunk, egy-egy termék vizsgálatakor is két boltban olcsóbb a 31 grammos kiszerelésű sportszelet, mint a 25 grammos legkisebb. A Sparban és a Tescóban ugyanis 209-209 forint a 31 grammos miközben 229 és 239 forintba kerül a 25 grammos. Ennél már csak az az érdekesebb mindkét bolt esetében, hogy 42 grammos XL kiszerelés viszont pontosan ugyanannyiba kerül, mint a 25 grammos termék. Ez azt jelenti, hogy ugyanazért az árért (!) egészen pontosan 68 százalékkal (!) több csokoládét kaphat a vásárló. Egységáron mindez azt jelenti, hogy a Sparban a 42 grammos kiszerelés kilónként 5454 forintba, a Tescóban pedig 5690 forintba kerül.

Az Auchanban ennél némileg olcsóbb mindkét termék, miközben a 31 grammos meg náluk a legdrágább. Ezzel együtt az egységárak között itt is ugyanakkora arányú eltérés látható. A hiperben a 25 grammos termék 209 forintba kerül, ugyanannyiba, mint a 42 grammos. Az egységáruk így 8360 és 4976 forintra jön ki kilónként. A különbség itt is egészen pontosan 68 százalékos. Ha csak az egységárakat nézzük tehát, akkor döbbenetesen túlárazottnak tűnik a legkisebb kiszerelésű Sport szelet a hazai boltokban.

Tényleg drága a kicsi Sport szelet?

Igen, azt mondhatjuk, meglehetősen azok. Azért hogy összehasonlíthassuk, megnéztük néhány klasszikus csokoládészelet árazását a normál kiszerelés és az egyel nagyobb között. Vizsgáltuk a Snickerst, a Bountyt és a Marsot is:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • Snickers 50g 339 forint, kilós egységár: 6780 forint; Snickers 75g 419 forint, kilós egységár 5587;
  • Bounty 57g 309 forint, kilós egységár: 5421 forint; Bounty 85g 419 forint, kilós egységár 4929 forint;
  • Mars 51g 329 forint, kilós egységár: 6451 forint; Mars 70g 449 forint, kilós egységár 6414 forint.

A fenti adatokból láthatjuk, hogy bár a Snickers és a Bounty esetébe is olcsóbbra jön ki egységáron a nagyobb kiszerelésű termék, addig az árkülönbségek jóval kisebbek az egységárakban, mint a Sport szelet esetében voltak. A Snickers esetében 21, a Bounty esetében viszont csupán 10 százalékkal drágábbak egységáron a kisebb kiszerelésű csokoládék.

A Mars esetében viszont csupán 1 (!) százalékos az egységárak közötti különbség az általunk vizsgált boltban. Ezekből az adatokból tehát azt szűrhetjük kel, hogy még ha általában drágább is a kisebb kiszerelésű csokoládészelet, annak egyáltalán nem kellene akkora mértékű különbségeket mutatnia, mint amekkorát (68 százalékot!) a Sport szelet esetében mutat.

Mi lehet a drágaság oka?

Ahogy azt a bevezetőnkben írtuk, számos oka lehet annak, ha ugyanazon termékek kiszerelése között árkülönbségek mutatkoznak. A klasszikus Sport szelet csomagolása például papír és alufólia, valószínűleg teljesen más csomagolni ezeket a darabokat, mint a másik két kiszerelést, aminek egyszerű műanyag a csomagolása. Az is elképzelhető, hogy ezek a csomagolóanyagok drágábbak. Benne lehet ugyanakkor a pakliban az is, hogy sokaknak, ezek a kicsi, 25 grammos csokik jelentik az 'igazi' Sport szeletet, és másmilyet nem is vennének. Emiatt pedig a boltok saját stratégiai céljaiknak megfelelően árazhatják őket felül.

Nem szabad azt a lehetőséget sem elhallgatni, hogy elképzelhető, hogy sokaknak ez a kiszerelés okozza a legnagyobb élvezeti élményt, ugyanis a csokoládé a 25 grammos kiszerelés esetében igen tömör, voltaképpen tényleg más fogyasztási élmény nyújt, mint a társaik. Még úgy is, hogy kevesebb rajta a csokoládé bevonó, de lehet hogy sokak pont emiatt veszik inkább ezt, még akkor is, hogyha sokkalta drágább, mint a nagyobb kiszerelésű párjai. Bármilyen oka is legyen, azért megkerestük a gyártó Mondelezt, hogy szerintük mi az oka a 25 grammos kiszerelésű csokik rendkívül magas egységárának. Amint választ kapunk tőlük, megírjuk azt is.

(Címlapkép: Pénzcentrum)

NEKED AJÁNLJUK
Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 3. kedd
Ferenc, Olívia
49. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?