Érdemes mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van.

Utas kevés, pia annál inkább volt a román kisbuszban: nagypályás csempészt fogtak a NAV-osok
Nem ragaszkodott a menetrendhez, sőt még az utasokhoz sem nagyon az a román buszsofőr, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Vámoscsaládnál csíptek nyakon több mint 150 liter moldáv zárjegyes konyakkal.
Közleményében a NAV azt írja: Olaszországba tartott 7 utasával az a 40 férőhelyes busz, amit a járőrök az M86-os autóútról kísértek le egy kontroll erejéig. A kevés utas ellenére számtalan doboz és csomag lapult a busz oldalában.
A csomagok átvizsgálásakor kiderült, hogy a kartondobozok mindegyike moldáv zárjegyes konyakot rejt. A sofőr azt mondta, hogy mind a 153 liter aranybarna alkoholos nedű az ő tulajdona. A pénzügyőrök a közel egymillió forint értékű alkoholt lefoglalták, és jövedéki törvénysértés miatt eljárást indítottak.

Mégse ment ki a divatból a borravaló? Úgy jattolnak a magyarok a futároknak, mintha nem lenne holnap
A legtöbben már megelőlegezve, a kiszállítás előtt adnak és a rendelésszámokhoz arányosan Budapesten kapják a legtöbb borravalót a futárok.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


