Budapest, 2017. november 14.Különbözõ szalámi és kolbásztermékek választéka a Nagycsarnok, hivatalos nevén Központi Vásárcsarnok egyik elárusítóhelyén. Az építmény Budapest legnagyobb vásárcsarnoka, amely Budapest IX. kerületében, a Fõvám tér 1-3. alatt található. Az épület alapterülete mintegy 10 000 négyzetméter. Pecz Samu építész, mûegyetemi tanár tervei alapján készült el 1897-ben.MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Dagad az újabb Pick szalámibotrány: bicsaknyitogató, jóval olcsóbb a magyar termék Ausztriában

2024. január 20. 11:02

Most épp egy osztrák Billa áruházban olcsóbb ugyanaz a magyar Pick szalámi, mint itthon. Az átlagbérekre vetített szalámi-index pedig még ennél is jóval borúsabb képet fest, hiszen egy átlag osztrák jóval többet tud bespájzolni az "ungarische salamiból" a fizetéséből - ráadásul még olcsóbban is kapja. A Pick Szeged Zrt. korábban az eltérő árazási gyakorlattal és az alacsonyabb áfával magyarázta, hogy egyes nyugati országokban olcsóbbak a termékeik, mint Magyarországon. Leszögezték azt is: erre nekik nincs hatásuk.

Egészen sokkoló mértékben drágultak az élelmiszerek Magyarországon 2023-ban: a KSH friss adatai szerint 25,9 százalékkal voltak magasabbak ezen termékek árai, mint 2022-ben. Ilyenkor pedig még fájóbb látni, hogy egyes hazai termékek, mint példéául a Pick szalámi jóval olcsóbbak egyes nyugati országokban - ahol ráadásul a fizetések is jóval magasabbak.

Most erre talált újabb bizonyítékot a Pénzcentrum, az alábbi képet egy osztrák Billa áruházban lőttük - a magyar határtól kb. 15 percnyi autóútra.

Pick Ungarische Salami - olcsóbban, mint Magyarországon. Fotó: Pénzcentrum
Pick Ungarische Salami - olcsóbban, mint Magyarországon. Fotó: Pénzcentrum

A 800 grammos kiszerelésű "ungarische salami" 24,9 euróba került, nem akciósan a Billában - ami egyébként kint nem az olcsóbb diszkontok közé tartozik. Ez mai árfolyamon 9 530 forintnak felel meg, a 31,13 eurós kilónkénti ár pedig átváltva nagyjából 11 895 forintot tesz ki. Nézzük, mi a helyzet itthon: az ügy sok kutatómunkát nem igényelt, a Magyarországon működő árfigyelő-rendszerben benne van pontosan ugyanez a termék. Eszerint pedig csak egyetlen nagyáruházban olcsóbb ugyanez a szalámi:

Csak egy helyen olcsóbb, de... Forrás: Árfigyelő
Csak egy helyen olcsóbb, de... Forrás: Árfigyelő

Viszont, ha jobban megnézzük, alapvetően az Auchanban sem olcsóbb a termék, a webshopjuk szerint ugyanis most csak egy január 24-ig tartó akció keretein belül kerül ennyibe, a tényleges ára ugyanannyi, mint a másik kettőben. A végeredmény tehát az, hogy ez a konkrét Pick szalámi

359 forinttal, azaz kb. 3,6 százalékkal olcsóbb ebben a konkrét határmenti boltban, mint az itthoni nagy láncoknál.

És ha ez még nem volna elég...

Önmagában ez az árkülönbség nem tűnhet annyira soknak, viszont, ha hozzávesszük az egyes országok nettó átlagkereseteit, akkor a végeredmény még elkeserítőbb. Az Eurostat összesített táblázata szerint 2022-ben a nettó átlagkereset (egyedülálló személy esetében) Ausztriában 35 837 euró/év volt, azaz 2 986 euró per hó, forintra átváltva havonta 1,4 millió forint.

Ezzel szemben Magyarországon ugyanez a személy abban az évben 10 755 eurót keresett nettóban átlagosan évente, azaz 896 eurót havonta, forintban ez mostani árfolyamon kb. 342 ezer. Szalámira bontva:

  • a fenti termékből egy osztrák átlagbérből majdnem 120 darabot lehet havonta vásárolni,
  • egy magyar nettóból pedig 34 szalámi jönne ki, ráadásul darabonként többet is fizetünk érte.

Mit mond a Pick Szeged?

Már korábban is rengeteg olyan videó keringett a neten, amelyben a német, osztrák Pick-árakat hasonlították össze az itthonival, sőt legutóbb Romániából érkezett egy olyan, mely szerint ott jóval olcsóbb az ikonikus magyar hústermék. Az ügyben korábban a Pénzcentrum megkereste a Pick Szeged Zrt.-t, hogy reagáljanak a dologra. Mint kifejtették, az ugyanabba a kategóriába tartozó szalámik esetében, az egyes országokban tapasztalható árkülönbség jelentős részben a termékekre érvényes áfakulcsok eltérő mértékéből fakad.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ez például Ausztriában 10%, míg nálunk 27%.

A Pick Szeged szerint az árkülönbséget az egyes partnerek eltérő árazási gyakorlata is okozhatja. Vannak olyan országok, ahol a fogyasztók üzletekbe való bevonzása érdekében a beszerzési ár alatt is értékesíthetnek termékeket, míg ezt Magyarországon nem lehet megtenni.

Pick Szeged Zrt.-nek nincs hatása arra, hogy kereskedelmi partnerei milyen árrést alkalmaznak egyes Pick termékeken, így a Picknek nincs befolyása arra sem, hogy a kiskereskedők milyen fogyasztói árakat alakítanak ki

- tették hozzá.

Címlapkép: Nagy Zoltán, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 12. szombat
Izabella, Dalma
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. július 11. 20:29