Több személy, köztük egy család több tagja is rosszullétről számolt be, miután fogyasztottak egy 1 kilogrammos Haribo Happy Cola F!ZZ csomagból.

2024 január elsejétől csökkent többek között a túró rudik áfája, így az eddig 27 százalék helyett 18 százalékot kell fizetni a termékek után. Ezzel párhuzhamosan pedig úgy látszik, a fogyasztói árak is lekövették a csökkenést, legalábbis most januárban ezt látjuk.
Mint ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, 2024. január elsejétől a desszert jellegű sajtkészítmények áfakulcsa az eddigi 27 százalékról 18 százalékra csökken. Ez pedig alapjaiban befolyásolja sokak kedvenc desszertjének, a túró rudinak az árát. Azaz sokkal pontosabban befolyásolhatná, ha a boltok a fogyasztói árakban is tükröznék ez az áfacsökkentést.
A döntés kapcsán anno, a Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértő azt mondta, bár a legnagyobb kiskereskedők esetében számíthat ez a tizenpár forintos többlet túró rudinként az év végén, de „számottevően nem egy óriási befolyásoló tényező”. Iparági kapcsolatunk azt is mondta, bár az árváltozás mértéke ilyenképp jelentéktelen, azt azért el tudja képzelni, hogy a boltok sokkal jobb szívvel, könnyebben fognak túró rudikat akciózni.
Ezt követően a Portfolio megkérdezte a két legnagyobb gyártót, a Pöttyöst gyártó FrieslandCampina Hungária Zrt.-t és a Bonafarm Csoporthoz tartozó Sole-Mizo Zrt.-t, fognak e csökkenni várhatóan a fogyasztói árak. Előbbi azt közölte, hogy üdvözli a kormány áfacsökkentési javaslatát, amely nagy segítség lesz a magyar háztartások 70 százalékának, amelyek - a cég adatai szerint - heti rendszerességgel fogyasztják terméküket. Ehhez képest a Sole-Mizo Zrt. azt mondta a lapnak, hogy a várható túró rudi áfacsökkentéssel összefüggésben nem tervezi a nettó átadási árainak változtatását.
Lássuk, változtak-e a fogyasztói árak?
Tavaly év vége felé az egyik legnépszerűbb, 30 grammos Pöttyös túró rudi ára 240-260 forint körül mozgott, akkor úgy számoltunk, hogyha érvényesítenék a termék kapcsán az adócsökkentést, akkor a terméknek kb. 223-242 forintba kellene kerülnie 2024 elején. Lássuk, megtörtént-e ez:
- Spar online shop: Pöttyös Túró Rudi (30g) – 222 forint
- Auchan online shop: Pöttyös Túró Rudi (30g) – 239 forint
- Tesco online shop: Pöttyös Túró Rudi (30g) hatos pakkból számolva (egy nem vásárolható) – 210 forint
- Aldi online shop: Pöttyös Túró Rudi (30g) hatos pakkból számolva (egy nem vásárolható) – 225 forint
- GRoby: Pöttyös Túró Rudi (30g) – 199 forint [január 31-ig]
- Kifli: Pöttyös Túró Rudi (30g) hatos pakkból számolva (egy nem vásárolható) – 210 forint
Az árakat látva azt mondhatjuk, eddig abszolút megtörtént, hogy olcsóbb lett a Pöttyös Túró Rudi, ebbe persze az áfacsökkentésen kívül egyéb természetes gazdasági folyamatok is közrejátszhattak. De az biztos, drágább semmiképp sem lett a termék. Sőt, ahogy látjuk például a GRoby január végéig nemhogy 220, de 199 forintért árulja a terméket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Természetesen igaz az is, hogy ez csak egy termék a rendkívül sok, boltokban kapható túró rudik közül, amikre szintén vonatkozik az áfacsökkentés. De vélelmezhetően a legtöbb termékkel kapcsolatban is hasonlóan járhattak el a forgalmazók.
(Címlapkép - Balázs Attila, MTI/MTVA)

Itt a bejelentés: népszerű bor tűnik el a magyar boltok polcairól, itt senki ne keresse többé ezeket
Légli Ottó bejelentette: 2025-től nem találkozhatunk többé a borászata palackjaival a hipermarketekben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


