A betétdíjas palackvisszaváltási rendszer bevezetése óta a palackgyűjtés sokak számára vált létfontosságú jövedelemforrássá.
Ledobta utolsó akcióbombáját az Aldi, Lidl, Tesco: ilyen kedvezmények évente csak egyszer vannak
Bár már év közben is egyre többet isznak pezsgőt a magyarok, azért a legtöbbet még mindig az év végén fogyasztunk. És persze ezt az italt sem kerülte el az infláció, de az átlagos fogyasztói árak növekedése azért közel sem volt akkora, mint az élelmiszereknél általában. A pezsgők kapcsán a Törley Pezsgőpincészet ügyvezetője azt is elmondta a Pénzcentrumnak, hogy nagy jelentősége van annak, hogy az emberek egyre inkább keresik a száraz pezsgőket, hiszen akik valóban örömmel fogyasztják a pezsgőt, azok jellemzően a szárazabbat kedvelik. Szilveszter előtt néhány nappal természetesen megnéztük azt is, milyen tematikus akciókkal készülnek a legnagyobb hazai boltok.
"Mennyiségben ugyan a kedvezőtlen gazdasági környezet hatására csökkent, de értékben nőtt a buborékos termékek piaca Magyarországon" – mondta el a Pénzcentrum kérdésére Müller Kornél a Törley Pezsgőpincészet ügyvezetője. Az adatok azt mutatják 2023-ra nézve, hogy a nyár végéig tartó gyengélkedés után szeptember óta beindult az emelkedés a piacon. „Bár már határozottan érezhető, hogy a pezsgőzés nem kizárólag az év végi ünnepi időszakra összpontosul, azért a pezsgők forgalmának jelentős része még mindig ebben az időszakban realizálódik”- tájékoztatta lapunkat az ügyvezető.
A pezsgők kapcsán érdemes kiemelni, hogy az idei év első fele lassan indult a pezsgő- és a borpiacon is, visszaeső mennyiségekkel. Müller Kornél szerint ennek az oka elsősorban a magas infláció, és annak folyományaként az áremelés volt. „Bár az FMCG termékekhez képest jóval kisebb mértékben drágultak termékeink. Az áremelkedés azonban még így sem fedezte teljesen az évközben felmerülő többletköltségeket”- tette hozzá. Kiemelte, a magasabb alapanyag árak mellett különböző adminisztratív költségek és a termelési árak emelkedéséből adódó kiadások is jelentősen növekedtek.
A haza pezsgőfogyasztási szokásokról megtudtuk, hogy bár a hazai piacon továbbra is jelentős mennyiségű édes pezsgő fogy, Müller Kornél szerint ígéretes, hogy már náluk is határozott elmozdulás látszik a száraz pezsgők irányába.
Ennek nagy jelentősége van, mivel tapasztalatunk szerint azok, akik valóban örömmel fogyasztják a pezsgőt, jellemzően a szárazabbat kedvelik
- tette hozzá az ügyvezető, aki beszámolt arról is, hogy a külföldi termékek mellett nagyon nagy népszerűségnek örvendenek a tradicionális pezsgők is. „Nagyon örülünk, hogy rajtunk kívül is számos pincészet készít hagyományos eljárással pezsgőt, úgy látjuk, hogy a kategóriának nagyon jót tesz, hogy folyamatosan a fókuszban van, a sok helyről érkező kommunikáció felhívja a figyelmet a pezsgőkészítés egyedülálló tudományára és az értékre amit mi, termelők képviselünk ezáltal”- emelte ki a szakember.
A trendek kapcsán lapunk azt is megtudta, hogy a tendenciák alapján az alkoholmentes pezsgőkre is nagyon nagy az igény a fogyasztók körében. Új fejlemény viszont az alkoholmentes szegmensben, hogy már messze nem csak a gyerekek fogyasztják ezeket a termékeket, hanem megjelentek a kifejezetten felnőtteket célzó alkoholmentes termékek, amelyeket valódi alkoholos alapborból készítünk vákuumos alkoholmentesítéssel.
Azt figyeltük meg, hogy ha egy rendezvényen alkoholos pezsgőt és alkoholmenteset is felkínálnak a pincérek, akkor a résztvevők mintegy fele az alkoholmentes mellett dönt
- tájékoztatott Müller Kornél.
Hogyan alakult a pezsgők ára Magyarországon?
A trendek alakulása kapcsán kíváncsiak voltunk arra is, hogy a hivatalos adatok szerint miként alakult a pezsgők fogyasztói átlagára az utóbbi években. Akárcsak tegnap a virslik esetében, úgy ma is 2019 novembere és 2023 novembere között vizsgáltuk az árakat. Annyi csavar persze a pezsgőknél van, hogy a KSH adatsorában 2022-ig kizárólag az édes fehér pezsgők árát mutatták, azóta azonban már minden termék szerepel az összeállításban. Úgyhogy 2019-2023 között teljes kontinuitást nem biztosítanak a számok, de legalább a legdurvább, 2022-2023 közötti évet az új adatok szerint tudjuk vizsgálni.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ahogy az adatokból látjuk, az édes pezsgő átlagos fogyasztói ára gyakorlatilag nem változott 2019 és 2021 novembere között. Sőt, az egyik legolcsóbb átlagárat éppen 2021 decemberében mérték, 1030 forinttal.2022 elejétől azonban az adatfelvétel áttért a csak édes pezsgőről az összesre, ezzel együtt az átlagárak számottevően nem nőttek, 2022 januárjában 1110 forintba került egy pezsgő átlagosan a boltokban. Innen persze emelkedtek az árak, 2023 januárjában már 1370 forintba került átlagosan egy palack pezsgő. Most pedig, 2023 novemberében már 1510 forintba. Ahogy látjuk, bár tényleg történt drágulás az az elmúlt években tényleg nem volt annyira drasztikus, mint más, főleg élelmiszerek esetében.
Milyen pezsgőakciókkal készülnek a boltok?
Aldi
A diszkont legfrissebb kiadványában a Monte Cappella száraz vagy édes pezsgő 1099 forint 799 forintért érhető el, az engedmény 27 százalékos. Az újságban szerepel még Mészáros Bianco Secco száraz pezsgő is, ennek az ára 1799 forint.
Lidl
A diszkont címoldalon hirdeti a Szovjetszkoje pezsgőt, aminek különféle fajtái 1249 forint helyett 797 forintért vásárolhatók meg, a kedvezmény 36 százalékos. A kicsiknek szőlőízű gyerekpezsgő is van, a Süsü party ital ára 499 forint. Kapható a boltokban Pannon Imperia Extry dry száraz pezsgő is, ez 28 százalékos kedvezménnyel 2499 forint helyett 1799 forintért vihető haza.
Tesco
A hiper akciós kiadványának első oldalán hirdeti a Törley pezsgőket, aminek palackja 1131 forintba kerül az 52. héten. Club Carddal azonban még több akció érhető el: í]y például a Martini pezsgő 5199 forint helyett 2699, a Laposa Brut pezsgő 4999 forint helyett 4499, a Kreinbacher pezsgő 5999 helyett 4799, míg a Francois Brut Nature Egyek-Budai nyerspezsgő 5790 forint helyett 4999 forintba kerül. Ekképpen a BB pezsgő is olcsóbb a kártyával, 1239 forint helyett 999 forint, a Törley Tokaji Brut 6999 helyett 5499, míg a Moet & Chandon pezsgő 19 999 helyett 18 999 forint. A kicsiknek pedig a Minions Party Drink alma szénsavas üdítőital 899 forint helyett 699 forintba kerül.
Spar
A szupermarket első oldalon hirdeti a BB félszáraz és Pumante édes pezsgőt, amik 1219 forint helyett 999 forintba kerülnek most. Ugyancsak akciós a Burg pezsgő is, ezt 1099 forint helyett 849, míg a Hungária Extry Dry 2989 helyett 1999 forintba kerül. Ezeken felül a Natara pezsgők 1199, a Törley édes, valamint alkoholmentes pezsgő 1199, a Martini Asti 2599, míg a Cinzano Asti 2649 forintba kerülnek. A gyerekeknek pedig Supershop kártyával 699 forint helyett 599 forintért érhető el a Kölyök, gyerekpezsgő.
Auchan
A hipernél a Martini Asti muskotályos pezsgő 2399 forintba kerül, de az akciós kiadványuk a fő oldali hirdetés mellett még egy dupla oldalt szentel a pezsgőknek. Így például a Szovjetszkoje pezsgői 999, a Kreinbacher extra dry 4849, a Babits Tokaji furmint brut 6499, míg a Natara pezsgők 1299 forintba kerülnek. Ezen kívül kaphatók Hungária pezsgők 1999, a gyerekeknek Sharky gyerekpezsgő 699 forintért. De például auchanos bizalomkártyával 15 százalék kedvezményt adnak a Freixenetből és a Mionetto proseccóból is.
Penny
A diszkontnál a Szovjetszkoje pezsgő 799, a Natara Cuvée peszgő 37 százalék kedvezménnyel 1599 helyett 999 forintért zsebelhető be szilveszterre. A Penny akciósa szerint a Törley Tokaji Doux is kedvezményt kapott, 3459 forint helyett 2299 forintba kerül, míg a Sharky gyerekpezsgő 899 helyett 699-be kerül. Mindezeken felül többféle Törley pezsgő ára 1132 forint most, a Martini prosecco és asti 2599, a Mon Amour pezsgők 789, a Gancia pezsgő 2999, a Kreinbacher 4899, míg az I Heart prosecco frizzante ára 2299 forint.
Itt a bejelentés, új világmárka érkezik Magyarországra: ekkor nyit az első üzlet, indul el a webshop
A márka Görögországban, Ausztriában, Lengyelországban, Romániában és Indiában is debütál franchise-partnerségeken keresztül
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








