Ezek a Zsolnay ritkaságok érnek súlyos milliókat: bármelyik magyar vitrinében ott lapulhat egy?

Pénzcentrum: Legutóbb mikor itt jártam főleg a kortárs művészet gyűjtéséről beszélgettünk. Kifejezetten érdekelne, hogy a festményeken túl, mik azok a művészeti tárgyak, amik magyarok és nagyon mennek is a műgyűjtők körében?

Törő István: Ez majdnem egy végtelen paletta. Ebbe beletartoznak a bútorok, szőnyegek, az ezüsttárgyak, az ázsiatika, az ékszerek és még számos gyűjtési alegység. Kerámiában egyértelműen a Zsolnayt és a Herendit lehet kiemelni, de nagyon jó ezüsttárgyaink is származnak Erdélyből. De említhetném a történelmi tárgyakat, de például az art deco korszak bútorkészítése is nagyon híres. Érdemes kiemelni Kozma Lajos munkáit, ahogy létezett egy nagyon jó magyar ékszerkészítő csoport is, akiknek mennek a munkái. Úgy fogalmaznám, hogy nagyjából az elmúlt 100 év során igazából mindenből kivettük a részünket, ami Európában trendi volt, így sok területen tudunk felmutatni ma is valós művészeti értéket.

Ezekről a gyűjtőkről mit lehet elmondani, mennyivel másabb ez a műfaj, mint a klasszikus képzőművészeti gyűjtés? Mennyire párhuzamos világ ez?

Biztos, hogy van átfedés a gyűjtők között. A legtöbb gyűjtő élvezi, amiket megvásárol, a lakásában vannak természetesen tárgyak, de ebbe az enteriőrbe nem csak képek kellenek. Biztos, hogy vannak porcelánok, szobrok, ékszerek, akár ezüsttárgyak, grafikák. Ha nem is gyűjt valaki mindent, de egy-egy tárgyat vehet, például egy szép római kori kerámiát vagy egy afrikai szobrot, hogy legyen valami izgalom a lakásban.

Besorolható ez a gyűjtés korosztály szerint?

Ha például a kerámiákról beszélgetünk, az úgy viselkedik, mint a klasszikus festészet, a legtöbb gyűjtő 50 fölött van, de van sok fiatal is. Ez nem egy elöregedő világ. Folyamatosan csatlakoznak fiatalok. A Zsolnay-gyűjtés például egy nehéz terület, mert kevés van belőle és nagyon drága. Egy kortárs kép egy fiatal festőtől viszont már pár 100 ezer forintért megvásárolható, a Zsolnay ennél sokkal drágább. 3-4 milliónál kezdődik, és akár a 20-30 milliót is elérheti.

Lehet azt mondani, hogy külföldi szemmel ezek a kerámiák kifejezetten csúcstermékei Magyarországnak?

Ők azt biztosan tudják, hogy volt egy Zsolnay gyár Magyarországon, ami az aktív időszakában, a millenniumtól az első világháborúig a világ legsikeresebb kerámiagyára volt. Azt is látják, hogy ez a siker nem egy talmi dolog volt, hanem egy ma is létező üzem. Amik ma már antikvitások, akkoriban használati és dísztárgyak voltak.

A mai antik piacon, a szecessziós kerámia faktorban a Zsolnay a legkiemelkedőbb, a legdrágább. A külföld megítélése szerint a Zsolnayhoz hasonló sikert senki nem ért el a magyar képző- és iparművészek közül.

Nemzetközi szinten a Zsolnayt hova lehet pozicionálni?

A legkiemelkedőbb árszinten van, a jó darabok 30-70 vagy akár 100 ezer euróba kerülnek. Ez utóbbi mai árfolyamán inkább a 40 millió forinthoz van közelebb, mint a 30-hoz.

Hogyan válhatott a Zsolnay gyár ennyire meghatározó szereplővé viszonylag rövid idő alatt?

Ez egy mitikus történet. Van egy végtelenül elszánt ember, akit Zsolnay Vilmosnak hívnak, akinek van egy korongozóüzeme, és úgy működik, mint egy népi fazekas. Sok mindennel foglalkozik, például Pécs belvárosában van egy kisáruháza, de valamilyen módon megragad a kerámiagyártásban, ez megfogja őt. Elkezdi fejleszteni ezt az üzemet, és amikor egy kicsit már jobban megy, akkor külföldről hoz szakembereket, a két lányát külföldön taníttatja. Mindent megtesz azért, hogy túllépjen azon a kisvárosi miliőn, amiben elkezdett dolgozni. 10 évvel később 1870-ben vagyunk a bécsi világkiállításon, amikor bronzérmet kap. Felkerül a térképre egy értékelhető, kiváló gyárrá válik, de azért ez nagyjából egy monarchikus szintű elismerés. De nagyon sok vevőt talált Bécsben, Európában, fejlődik a gyár, folyamatosan készülnek az új üzemek, az új kemencék. A következő megméretés ’78, a párizsi világkiállítás, ahol aranyérmet nyer. Akkor ott van az 5-6 legjobb európai gyár között. A semmiből indult el, és egy európai hírű gyárat tud kreálni 25 év alatt.

Kik voltak a legnagyobb vetélytársak?

Volt egy hazai, a Fischer testvérek, Ignác és Mór, ők a Herendiek. De nagyon fejlett kerámiaüzemek működtek Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Angliában, Spanyolországban, sőt a skandináv államokban is. Magyarországon nem volt olyan fejlett kerámiaművészet, mint ezekben az országokban, de a Zsolnay egy pillanat alatt felnőtt erre a színvonalra. Ez a megszállott ember minden pénzt visszaforgat az üzletbe, a legújabb eszközöket veszi meg, építi, fejleszti, növeli a gyárat. Számukra a legfontosabb reprezentációs pillanatok a világkiállítások voltak, ezeket 2-3 évente megrendezték valahol, ezekre mindig egy különleges kollekciót csináltak, és fejlesztették az eladási networkjüket. Mindenütt voltak disztribútoraik, és ezzel egyre nagyobb mennyiséget tudtak gyártani. Ami miatt ma fontos a Zsolnay, az a díszműgyártás, amit 1900 körül csináltak. De nem ebből éltek, hanem csináltak olcsó használati edényből tömegárut, csatornákat, villamos szigetelőket, kandallókat. Mindent gyártottak, amin pénzt lehetett keresni. Amit kerestek, azt pedig a díszműgyártásba forgatták vissza.

Zsolnay Vilmos elhatározta, hogy világhírű szintre emeli a gyárat, ezért küzdött, és ezt el is érte.

Melyik időszakban készült tárgyaknak van értékük műgyűjtői szempontból?

Két korszak van, amit itt megkülönböztethetünk. Egyik a historizmus, ami a 70-es évektől körülbelül a millenniumig tart. Zsolnay Vilmos 1900-ban meghal, előtte 1898-ban átengedi a gyárat Miklós fiának, aki hihetetlenül jól megérzi, hogy egy óriási stílusváltás van a kerámiák világában, megjelenik a szecesszió. Minden, ami historizmus volt, az egy pillanat alatt avíttá válik, eltűnik. Még gyártják, és el tudják adni évekkel később is, de a szenzáció a szecessziós kerámia. Van egy saját találmányuk, az eozin, ez a fényes máz, ezt senki más nem tudja gyártani a világon. Próbálkoztak vele a franciák, a németek, de nem tudtak olyan színvonalat elérni benne. A Zsolnay egy olyan exkluzív és látványos világgal jelenik meg, szerződtetik az ország legjobb keramikusait, dekoratőreit, egy családi üzemből egy nagyvállalattá válik, egy professzionális dizájnháttérrel. Az 1900-as párizsi világkiállításon robbannak be, óriási sikert arat ez az eozinos kollekció.

A konkurensek próbálják lemásolni, de nem tudják megoldani. Ez a folyamat az első világháborúig kitart. Kétévente vannak világkiállítások, Torino, San Francisco, St. Louis, ez az aranykor. Az első világháború viszont mindent megváltoztat. Elveszítjük a háborút, megszűnik a monarchia, ami Európa legnagyobb országa volt. A Zsolnay gyár a monarchia peremvidékéről szerezte az agyagot, amiből a porcelánfajanszot égették. Ahogy szétesik a monarchia, elveszti azokat a bányákat, ahonnan az alapanyagot szerezték. Az első világháborúban a szerbek például megszállják Pécset. Totálisan megszűnik a gyártás lehetősége. Aztán a gyár megpróbál lábra állni, és bár ma is üzemel, de soha többé nem tud eljutni arra a világszínvonalra, ahol volt. Az elmúlt évtizedekben egy jól-rosszul működő üzemmé válik a gyár, gyártanak közepes színvonalú díszműveket, de főleg a piacra gyártanak használati edényeket egy magasabb árkategóriában.

A II. világháború után készült Zsolnayt nem is gyűjtik?

De, most már elkezdődött a gyűjtés. 1948-ban államosítják a gyárat, a családnak egy óra alatt el kellett hagyni az üzemet, de az üzem működik tovább, nyilván a hazai, majd később a KGST piacra. Nyugaton nem nagyon lehetett eladni ezeket a kerámiákat. Absztrakt formájú figurákat gyártottak, de akkor is voltak tehetséges dizájnereik, és elég sok olyan kerámia van a 60-as, 70-es évekből, amit ma már elkezdtek gyűjteni. De ez megint inkább magyar belügy. Még akkor is, ha van 2-3 olyan keramikus, akit joggal gyűjtenek mostanra. De a korábban említett 40-100 ezer eurós darabok egyáltalán nem ebből az időszakból kerülnek ki.

Ahogy néztem, ma is lehet kapni 2-3 millió forintos darabokat a Zsolnay webáruháza szerint. A Zsolnay brand tehát bőven működik.

A rendszerváltás után a Zsolnay kereste a helyét a piacon. De válságból válságba keveredett, folyamatos tulajdonosváltozások voltak, de az utóbbi 10 évben talán megint kicsit talpra állt a gyár. Talált magának európai, közel-keleti piacokat, és gyárt nagy méretű exkluzív dolgokat. Másrészt a Zsolnay legnagyobb bevételi forrása a szecesszió idején a pirogránit volt, a kültéri kerámia, amivel Budapest és a monarchia új beruházásait díszítették. Mindenhol vannak ilyenek, és ezeket kell karbantartani, felújítani. A gyárnak ez folyamatos munkát ad.

Lehet ez a mostani Zsolnai egyfajta húzónév a nemzetközi piacon is?

Sajnos nem. Nem arról van ugyanis szó, hogy egy olyan dizájnvilágot sikerült kialakítani, ami nemzetközi szinten versenyképes, de maga a kerámia is mást jelent most, mint 100 évvel ezelőtt. Egyedi művészek vannak, a gyáraknak inkább a jó minőségű tömegárut kell előállítani, és ebben rendkívül jól pozicionálta magát világszinten is a két meghatározó magyar szereplő.

Kutatásaim során némileg úgy tűnt, misztikus műfaj ez a Zsolnay-gyűjtés. Miért lehet olvasni ennyi véletlen, innen-onnan való előkerülésről?

A Zsolnay kétszer hagyta el tömegesen Magyarországot. Az egyik a hőskor volt, amikor a rendelések jelentős része külföldről érkezett, ez az 1900-as évek eleje. A világkiállítások voltak a nagy üzleti lehetőségek, ott rengeteg helyre eladták, Ausztráliától az Egyesült Államokig mindenütt voltak lerakataik. Nyilván gyártottak sokat a magyar piacra is, a polgárságnak, az arisztokráciának voltak egyedi rendelései. De volt egy második kivándorlási hullám is, a 80-as, 90-es években, amikor a szecesszió külföldön újra divatba jön. Magyarországon ekkor nem volt egy aktív gyűjtőréteg, mert nem volt pénzügyi háttér ehhez. Úgyhogy a külföldi gyűjtők megszállják Magyarországot, főleg a magyar származásúak, és lerabolják a piacot. Legalább 5-6 jelentős gyűjtemény jött létre ebből külföldön.

A fordulatra az 1990-es évek közepéig várni kellett. Ekkor jelentek meg a tőkeerős magyar gyűjtők, és akkor elindul a visszafelé vándorlás. A magyar gyűjtők megjelennek a külföldi aukciókon, keresik a nagy külföldi gyűjteményeket, és folyamatosan vásárolják fel ezeket. Mára a világ 12 legnagyobb gyűjteményéből 10 Magyarországon van. Ez egy pozitív folyamat, de ehhez kellett 30 év. Érdemes persze megjegyezni, hogy itt most a Zsolnay luxustárgyairól beszélünk. Emellett a Zsolnay gyártott lebutított kerámiákat is, amikkel teleszórták Magyarországot és a világot olcsón. De az exkluzív díszműárukból nem készültek nagy szériák, ezért értékesek ma.

Itt tehát kizárólag egyedi darabokról van szó?

Ezt sem lehet mondani, nem lehet általánosítani. Bár a pécsi levéltárban lehet erről kutatást végezni, de keveset tudunk arról, hogy miből mennyit gyártottak. De azt tudjuk, hogy amik nem kerültek gyártásba, azokból maximum 3-5 darab készülhetett, amikből mára maradt 1-2, ezek a legfontosabb darabok.

Feltételezem, ezek a legértékesebbek is.

Igen. Mindenki a ritkaságokat keresi. A másik, hogy vannak szó szerint szupertárgyaik. A most következő Zsolnay-aukciónkon például az elefánt vagy a papagájos váza. Ezek gyakorlatilag tökéletes telitalálatok. Itt tehát beszélhetünk olyan darabokról, amik egyébként gyártásban voltak, de nem készült belőlük nagy széria, mert drágák voltak. Ezek a látványos tárgyak mindig a gyűjtés célpontjai. Olyan tárgyakat itt nem árulunk, amiket tömegesen gyártottak. Ezt az egészet úgy kell érteni, hogy a Zsolnay kitalált mondjuk egy figurális valamit, azt megcsinálták a legtökéletesebben, 6-7 színnel, ötször égették, és kiállították. Jött a vevő, és megkérdezte, hogy mennyibe kerül. Azt mondták neki, 110 koronába. Az áru nagyon tetszett is a vevőnek, de 50-et tudott csak adni érte. Akkor csináltak neki olyat, amiben csak 3 szín volt, és kétszer égették ki. De volt olyan is, hogy 25 koronáért csak egyetlen máz volt rajta. Amit mi árulunk, az mind jó minőségű díszmű, a közepes fölső szintjétől a kuriózumig.

Az aukciós árak közül most a 20-30 millió tűnik a legmagasabbnak. A jó minőségű átlagár 3-6 millió forintnál kezdődik. A mostani anyagban 5-6 olyan tárgy van, ami biztos, hogy 5 millió fölött fog szerepelni, de lehet, hogy 10 millió fölött. Van 15-20 olyan, ami a 3-5 milliós kategóriában lesz.

Ha antik tárgyakat nézünk, ez milyen árkategóriát jelent?

Kerámián belül nagyon magas ár. A tárgyak beszerezhetősége részben Magyarország, részben a világpiac, bárhol felbukkanhatnak ezek. Most például a közvetlen közeljövőben nagyon jó Zsolnaykat árulnak majd Amerikában, Londonban és Németországban. A gyűjtők meg a kereskedők ott vannak, és elég durván felverik az árakat.

Mondhatjuk azt, hogy a Zsolnay mindig is a felsőbb rétegnek volt a kiváltsága?

Ezt azért így, ebben a formában nem mondhatjuk. A kis- és középpolgárság számára is elérhető volt, sőt majdhogynem kötelező is volt, hogy mindenkinek legyen egy Zsolnayja. Egy étkészlet nem volt annyira drága, hogy egy közepes jövedelmű család nem engedhette volna meg magának. És meg is vették, fontos volt Zsolnay-szervizzel tálalni vagy egy szép vázában virágot tartani a polcon. Ez az érdekes, hogy ezek többnyire használati tárgyak voltak, ezekből lett antikvitás. Aztán persze a legminőségibb darabok olyan értékké váltak, hogy már nem rakjuk bele a virágcserepet a kaspóba, mert nem kockáztatunk egy többmilliós tárgyat. Én már nagyon sok gyűjteményt láttam, mindegyik védve van. Polcokon, üvegvitrinben tartják.

Akkor a gyűjtők egy szép Zsolnay csészében nem szolgálnak fel kávét?

Nem. De a Zsolnay ma is gyárt kávéskészleteket. Aki szeretne, az vesz 100-300 ezer forintért vagy akár egy nagyobb, exkluzív készletet 1 millióért. Ezeket egy bizonyos réteg biztosan használja a mindennapokban. De azért amikről eddig javarészt beszélgettünk, azok már teljesen más kategóriába tartoznak.

Megállja akkor a helyét az a mondás, hogy bármelyik magyar vitrinben lapulhat értékes Zsolnay?

Sajnos ez viszont nem. A legjobb, azaz a legértékesebb darabok megvásárlása régen is a jól szituált rétegek lehetősége volt, ezek öröklődhetnek nemzedékeken keresztül.

De a kereskedő nemcsak abból él, hogy Pécs környékéről vagy Lipótvárosból valaki jelentkezik, hogy van neki két Zsolnayja, hanem a gyűjtők az alapvető beszerzési forrás. Egy ilyen anyag úgy jöhetett létre, hogy egyszerre három gyűjteményt eladtak. Néha beesik egy-egy tárgy, de jellemzően a külföldi bevásárlási lehetőség a döntő és a gyűjteményekből bepotyogó darabok.

De azért azt mondhatjuk, hogy szocializmus kicsit elérhetőbbé tette a Zsolnayt a nagyközönség számára?

Igen, az árak hozzá lettek igazítva a piac képességeihez, de akkor is inkább egy felső szint volt. A Zsolnay márkanév azért jelentett egy minőséget, kicsit drágább volt az átlagnál, de elérhető volt. De ez tömegáru, a gyűjtők szempontjából egyáltalán nem releváns.

Mennyire van értelme Magyarországon porcelánháborúról beszélni? Már csak azért is kérdezem mert a Hollóházi manufaktúra már az 1700-as évek végén megalakult, de ma, a luxuspiacon rendkívül népszerű Herendi is korábban nyitotta meg kapuit, mint a Zsolnay? Meg lehet egyáltalán határozni, melyik a nívósabb?

Porcelánháború volt Magyarországon a XIX. század végén a Herendi és a Zsolnay között. 1880-tól 1900-ig ezek annyira hasonlítottak egymáshoz, hogy nagyon nehéz volt megkülönböztetni őket. Ugyanazok a mázak, minták, formák készültek, ez egy nagy versenyfutás volt, ami végül is oda vezetett, hogy 1890-ben Zsolnay felvásárolta Fischer pesti gyárát. Tehát megnyerte ezt a háborút. Volt egy másik gyár Herenden, az túlélte a Zsolnay expanzióját, és ma is világhírű.

A legértékesebb Herendik aranykora is erre az időszakra tehetők?

A Herendi soha nem ért el olyan világszínvonalat és sikereket, mint a Zsolnay. A Herendi egy exkluzív, különleges, a nemzetközi piacon megbecsült. És főleg luxus használati edényeiről, és ét- és kávéskészleteiről híres. Ők ebben versenyképesek ma is a világon. De nem volt konkurense a díszműgyártásban a Zsolnaynak. A használatiedény-gyártásának a színvonala és az elismertsége magasabb, mint a Zsolnayé, de ezek használati tárgyak, nem pedig műtárgyak.

És a Hollóházi porcelán?

Az csak a magyar belső piacra termelt. Nagyon sok kerámiagyár volt Magyarországon, de csak a Zsolnay és a Herendi tudott eljutni nemzetközi szintre.

A Zsolnay kerámiák értéknövekedése milyen mondjuk a festményekéhez képest?

Amikor elkezdtem gyűjteni a 90-es években, akkor vetült először figyelem Magyarországon is a Zsolnayra. Akkoriban a Zsolnay alapterméke a szivarváza, különböző dekorokkal, ami egyébként ma is nagyon népszerű, 300 ezer forintba került aukción. Ma ez 4-5 millió forint ér.

Úgy tűnik, akkoriban a 300 ezer forint többet ért, mint ma a 4-5 millió.

Nem hiszem. 25 év alatt 15-szörös értéknövekedést nem érzek rossznak. Akkor volt egy plafon, a nagy ritkaságokat is meg lehetett venni 300-500 ezer forintért. Nem nivellálódtak annyira az árak.

Az extra daraboknál a növekedés is magasabb volt.

Igen. Most is hihetetlen áremelkedések vannak évről évre. Egyre több jómódú gyűjtő van, magyar és külföldi egyaránt. Ez egy működőképesebb terület, mint a festészet, ahol egy topkép 50-300 millió forintnál kezdődik. Egy komoly Zsolnayt már meg lehet venni 3 millió forintért. Nem jelent akkora megterhelést, mint a képgyűjtés.

Lehet még számítani arra, hogy a Zsolnay aranykorból előkerülnek még új darabok?

Egyre kevésbé. A magyar gyűjtők lelegelték a világpiacot. Az összes nagy gyűjtemény legjava már Magyarországra került, nyilván vannak még világszerte komoly gyűjtemények, amelyek előbb-utóbb felbukkannak. Nagyon sok Zsolnay kerül elő Párizsból, Amerikából. Amerikában komoly gyűjtemények voltak, és talán még vannak is, de ezeknek jelentős része már visszavándorolt. Ma már a legaktívabb gyűjtők Magyarországon vannak. Nálunk egy aukción az elkelt tárgyak körülbelül 20 százaléka kerül külföldre, ez Ausztria, Németország, Európa és Amerika. De lehet, hogy az anyagból 40 százalék érkezett külföldről. Azt senki nem szeretné, hogy a Zsolnay magyar belüggyé váljon. Ezt egyébként látni is, hogy nagyon sok külföldön élt magyar festő életműve teljes mértékben Magyarországra kerül, aminek következtében a külföldiek elveszítik az érdeklődésüket, ez nem egy jó folyamat. Egy műtárgynál az a jó folyamat, ha van egy nemzetközi körforgás. Ez most normálisan működik a Zsolnay esetében. De nagyon pozitív dolog, hogy Magyarországon is létre tudtak jönni a gyűjtemények.

Az, hogy a Zsolnaynak kultusza legyen Magyarországon, szerintem alapdolog. Mert nemcsak olyan tárgyat veszel, ami a magyar szubkultúrában fontos, hanem olyat, amit külföldön is el tudsz adni, bármi történik az országban. Nagyon sok olyan magyar festő van, akinek a képeinek nem tenne jót egy magyar válság, mert külföldön nem vennék meg ezeket.

Ön maga is Zsolnay gyűjtő, mit jelent ez a mindennapi életében, illetve a galéria életében?

Amikor 1997-ben megnyitottuk a galériát, én már aktív gyűjtő voltam. Ebből automatikusan következett, hogy a galéria foglalkozik Zsolnay-kereskedéssel is. Néhány év múlva megjelentek a külföldi gyűjtők, mert itt volt a legmagasabb ára a Zsolnaynak. Egyre többen hoztak Európából, Amerikából tárgyakat a mi aukcióinkra, körülöttünk épült fel az a gyűjtői réteg, aki ma már nagyon erősnek számít. 2003-05 körül már mi voltunk a Zsolnay-kereskedelem központja világszinten. 2017-ben volt az első Zsolnay-aukciónk, ami most lesz, az már a harmadik. Ilyen mennyiségű kiváló minőségű Zsolnayt csak mi tudunk összeszedni, és ehhez is komoly szerencsére van szükség. Nekem mindig a Zsolnay volt a legfontosabb gyűjtői terület, ez egy pusztító, drága szenvedély.

Mennyire van rivalizálás a Zsolnay-gyűjtők között?

Nagyon erős a vetélkedés. Ott kezdődik, hogy van 6-8 olyan aktív gyűjtő, aki bármit megengedhet magának. Köztük villognak a pengék. Egyrészt a nemzetközi piacon mindenki lát és keres, másrészt mindenki vadászik a magyar a magángyűjteményekre, próbál beépülni a kereskedők közé, hogy neki szállítsanak.

Mi volt az a pillanat, amikor ennyire megtetszett önnek ez a világ?

1992-ben jelent meg Csenki Réka könyve a Zsolnay szecessziós kerámiákról, és amikor ez a kezembe került, az egy dermesztő élmény volt.

Előtte nem érdekelték a kerámiák?

Abszolút nem. De amikor ezt a könyvet a kezembe vettem, abban a pillanatban eldőlt, hogy szeretnék ilyet, mert ez annyira látványos. Ezért is keresett a Zsolnay, mert ma is modernnek számít, nem egy poros, 120 éves valami, ami idejétmúlt, hanem ma is ugyanúgy és nagyon is él.

A kezdet kezdetén használta ezeket a tárgyakat?

Nem, viszont az elmúlt 30 évben egyet sem törtem össze. Pedig a saját gyűjteményemen túl a kereskedésből fakadóan is rengeteg megfordult már a kezemben az évek során.

Gyűjtőként menyire nehéz kiengedni egy-egy darabot aukcióra?

Nagyon nehéz. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem kell eladnom a gyűjteményemet, anyagilag nem vagyok rászorulva. De ez nem mindig volt így, ma már fogom a fejem, hogy 15-20 évvel ezelőtt eladtam valamit, vagy nem vettem meg valamit, ami ott volt a kezem ügyében. Ma már nincs ilyen gondom. Van egy kereskedelmi része a galériának, van, hogy eladás céljára veszek valamit. De azt is tudom, hogy mi az, amit a gyűjteményembe veszek. Tagadhatatlan, hogy előnyös helyzetben vagyok a többi gyűjtőhöz képest, mert nekem van a legnagyobb kapcsolatrendszerem, én ismerem a legtöbb gyűjteményt. Elsősorban ide hoznak be Zsolnay kerámiákat. Egy kicsit tudok előválogatni. De ha a tulajdonos azt mondja, hogy aukcióra kerül, az részünkről el van engedve. De nagyon sok dolgot sikerült vásárolnom úgy, hogy kereskedelemmel is foglalkozom.

Gondolom, a jelenlegi anyagból is szívesen beemelne néhány darabot a gyűjteményébe.

Nézegetem, de ez egy nagyon illetlen dolog. 30 százalék előnyöm van minden vevővel szemben. A vevők fizetnek 20 százalékot a kerámiára, én levonok 10-et a tulajdonostól, ha én veszek, akkor 30 százalékkal kevesebbért kapnám meg. Nem nagyon illik ebbe belenyúlni. Ebben a gyűjteményben van 4-5 olyan darab, amit muszáj lenne megvennem, ha nem árverésen lenne. Ez az anyag most sokkal erősebb, mint az első két aukció volt. Kegyetlenül jó anyag, nagy ritkaságokkal. Egy normál aukció 80-85 százalékos eladással már nagyon jó, az első kettő Zsolnay-aukció pedig efölött volt.

Nagyon nagy a kereslet, és nagyon kevés az áru. Úgyhogy azt mondhatom, ritkaságokkal könnyű kereskedni.

(Címlapkép és fotók: Stiller Ákos)