Horvátországban egyre több olyan bankautomata működik, amelyek akár 20 százalékos jutalékot is felszámíthatnak a készpénzfelvételért, elsősorban a külföldi turistákat célozva.

Fenntartják a vasárnapi boltzárat Horvátországban - mondta az illetékes miniszter. Július elsejétől kötelező a boltoknak a vasárnapi zárvatartás, de a nagy ellenállás miatt évente 16 alkalommal lehetőséget biztosított a vasárnapi munkára.
Horvátország július elsejétől kötelezővé tette a boltoknak a vasárnapi zárvatartást, de a nagy ellenállás miatt évente 16 alkalommal lehetőséget biztosított a vasárnapi munkára. A kivétellel jellemzően a tengermelléki üzletek éltek, az ország többi részén viszont a boltok nem nyitottak ki a hét utolsó napján. Azok inkább az adventi időszakban lesznek nyitva.
A vg.hu most arról írt, hogy az illetékes tárcát vezető miniszter szerint az intézkedés beváltotta a hozzá fűzött reményeket: akik eddig vasárnap jártak boltba, most hétköznap vagy szombaton is gond nélkül meg tudják oldani a bevásárlást, ezért a boltzár továbbra is fennmarad.
Marko Primorac elmondta, hogy a vasárnapi boltzár miatt az emberek egy része kevesebbet is költ, ez pedig szerinte végső soron az inflációt is fékezheti. A legfrissebb adatok szerint az adriai országban az augusztusi infláció mértéke 7,8 százalék volt, ami 0,4 százalékkal magasabb a júliusinál a déli szomszédunkban.

Mégse ment ki a divatból a borravaló? Úgy jattolnak a magyarok a futároknak, mintha nem lenne holnap
A legtöbben már megelőlegezve, a kiszállítás előtt adnak és a rendelésszámokhoz arányosan Budapesten kapják a legtöbb borravalót a futárok.

Kivételes akciót robbant a Lidl a héten: ilyen leárazás nem sokszor van, indulhat a roham a boltokba
Beütött a kánikula, az Aldi után most a Lidl akcióz le hűsítő berendezések.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


