Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte, mivel a termék tej allergént (sajt) tartalmazhat.

Kongatják a vészharangot: újabb komoly drágulás jöhet a magyar boltokban egy új szabály miatt
A gyártókat tömörítő Magyar Hullámtermékgyártók Szövetsége (MAHUSZ) üdvözli, hogy kormányzat szeretne megfelelni az Európai Unió által előírt hulladékkezelési direktíváknak, de az iparági egyeztetés nélkül megszületett új terv a szervezet álláspontja szerint teljesen szembe megy a kormányzat körforgásos gazdaságra irányuló törekvéseivel, emellett erős inflációs hatást is gerjeszthet, miközben rontja az ország fenntarthatóság érdekében tett törekvéseit is - közölte a szervezet.
A Magyar Hullámtermékgyártók Szövetségének (MAHUSZ) álláspontja szerint súlyos következményekkel járna, ha a ma ismert formában lépne életbe július 1-jén a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) díjtételeit meghatározó rendelet. A papírcsomagolások esetében az eddigi környezetvédelmi termékdíjhoz képest 9,1-szer magasabb EPR-díj egy kiemelten környezetbarát csomagolóanyagot is drasztikusan sújtana: a hullámpapírt - írja közleményében a szervezet.
Ez a csomagolóanyag már ma is egyedülállóan magas, 90%-os újrafeldolgozási aránnyal és 89%-os átlagos újrafeldolgozott alapanyagtartalommal bír, melyet a hazai adatok is alátámasztanak. A rendelet előkészítését és bejelentését nem előzte meg érdemi iparági egyeztetés, ami segíthetett volna egy olyan szabályozás kidolgozásában, ami a jelenleginél jobban támogatja a hosszú távú fenntarthatósági terveket
- tették hozzá.
A MAHUSZ hangsúlyozta, maximálisan egyetért az EPR rendszer létrehozásának céljaival. Az ún. „kiterjesztett gyártói felelősség” intézményének létrehozásával az EU szándéka az volt, hogy ösztönözze a termelőket a termékek környezetbarát tervezésére, a hulladék minimalizálására és a hulladék újrahasznosítására vagy megfelelő kezelésére. A MAHUSZ álláspontja szerint mindez mindannyiunk közös érdeke.
A magyarországi rendeletben meghatározott konkrét díjtételek azonban olyan irreálisan magas szinten lettek megállapítva, hogy az nem csupán súlyos követelményekkel járna a magyar gazdaság, azon belül is kiemelten az élelmiszeripar és a fogyasztók számára, hanem a környezet védelmére irányuló eredeti céllal is teljesen szembemegy, és veszélyezteti a fenntarthatóság terén már eddig elért eredményeket is.
Jöhet a drágulás a boltokban
A csomagolószerek után a kötelezettek 2021-ben 42,5 milliárd forint termékdíjat fizettek be a költségvetésbe. Ezzel szemben az új rendelet alapján a csomagolások után fizetendő EPR-kötelezettség elérheti a 240 milliárd forintot. Ez a növekedés olyan drasztikus, hogy a gyártók kénytelenek lesznek beépíteni az áraikba.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Azaz a termékek csomagolásának ára nőni fog, ami a kereskedelmi árrést és a 27%-os áfát is figyelembe véve akár 5%-os inflációt okozhat a szervezet számításai szerint.
A MAHUSZ azt írja, tudomásul vette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) június 16-án kelt sajtóközleményét, amely azzal az érveléssel foglal állást a magas EPR díjtételek mellett, hogy „az alacsonyabb környezetterhelésű, könnyebben újrahasznosítható (pl. papír, üveg vagy textil) csomagolások kilogrammonkénti, kiterjesztett gyártói felelősségi díja jóval alacsonyabb, mint például a műanyagoké – ezáltal motiválva a gyártókat a környezetbarát csomagolási megoldásokra.”
Éppen ilyen környezetbarát anyag a hullámpapír. Csakhogy a szabályozás ezt is sújtaná, sőt az összes csomagolószer közül a papírt sújtaná a legnagyobb mértékű emeléssel. A papírra vonatkozó korábbi 19 forint/kilogrammos környezetvédelmi termékdíjat a tervek szerint 173 forint/kilogrammos EPR-díj váltaná fel, ami 9,1-szeres emelésnek felel meg. Ez a szervezet határozott álláspontja szerint gyakorlatilag agyonnyomná a fenntarthatósági és körforgásos gazdaságra vonatkozó törekvéseket. Különösen érzékenyen érintheti mindez a hullámpapír csomagolóanyagokat kiemelt mennyiségben használó élelmiszeripart
- húzták alá.

Mégse ment ki a divatból a borravaló? Úgy jattolnak a magyarok a futároknak, mintha nem lenne holnap
A legtöbben már megelőlegezve, a kiszállítás előtt adnak és a rendelésszámokhoz arányosan Budapesten kapják a legtöbb borravalót a futárok.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


