Ez már sok: annyira mélyen vannak a magyarok, hogy nincs most náluk pesszimistább ország

Ez már sok: annyira mélyen vannak a magyarok, hogy nincs most náluk pesszimistább ország

2023. június 14. 10:51

A magyarok jelenleg világszinten a legpesszimistább nemzetnek tűnnek – derült ki a GWI globális fogyasztói szokások kutatásának ismertetéséből, amit a Publicis mutatott be április 14-i sajtóeseményén, amin a Pénzcentrum is részt vett.

„Egyértelműen az látszik, hogy a magyarok kifejezetten pesszimisták a világban” – mondta el a GWI globális fogyasztói szokások adatainak ismertetése közben Major Helga, Publicis Group stratégiai vezetője. Az adatok ugyanis azt mutatják, hogy a magyarok 72 százaléka szerint az ország gazdasági helyzete rosszabb lesz az elkövetkező 6 hónapban, 44 százalékuk szerint pedig a saját gazdasági helyzetük is.

A kutatásban résztvevő 52 ország közül mindkettő arányszám a legmagasabbnak számít. A sajtóeseményen bemutatták az európai helyzetet is. Az öreg kontinensen átlagosan az emberek 51 százaléka gondolta, hogy országának gazdasági helyzete romlani fog, miközben csupán 29 százaléka azt, hogy a sajátja is.

Ehhez képest még sokkal magasabb a magyar 72 és 44 százalékos átlag.

A sajtóeseményen Dr. Neulinger Ágnes a Pécsi Tudományegyetem viselkedéskutatója elmondta, nem lepték meg ezek a kirívó adatok. Hiszen amellett, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet rossz, a magyar pesszimizmus köthető az itt élő emberek értékrendszeréhez. A kutató elmondta, a legtöbb magyar bizalomproblémákkal küzd, amihez ráadásul magas individualizmus és alacsony szolidaritás kapcsolódik.

A nagymértékű pesszimizmust némileg ellensúlyozza, hogy a hazai 16-26 éves Z generáció még így is kiemelkedően optimista a saját pénzügyeit illetően, 34 százalékuk vélekedik pozitívan, amit részben életkori sajátosság is indokolhat. Ehhez képest viszont a magyarok pénzügyi tudatossága EU-s szinten mérve is az egyik legalacsonyabb. Kevesebbet használjuk mobilunkat pénzügyeink és költéseink követésére, tudatos tervezésére, nálunk ez a szám 33%, ebben a szomszédaink erősebbek (csehek: 50%, lengyelek: 39%).

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Forrás: GWI kutatás, Publicis Group
Forrás: GWI kutatás, Publicis Group

Ha nagyon rossz, kell valami jó is

A kutatás kitért arra is, hogy miközben a magyarok rekordpesszimistán állnak az elkövetkezendő hónapjaik elé, a rendszeres csokoládéfogyasztók 32 százaléka volt legalább egyszer külföldön nyaralni 2022-ben. De az adatok megmutatják azt is, hogy a pesszimizmus mellett a magyarok 37 százaléka havonta legalább egyszer elmegy étterembe is. Sőt, abszolút felülreprezentáltak azon várandós magyar nők 15 százaléka, akik egyértelműen a prémium kategóriában vásárolnak, ha babakiegészítőkről, pelenkákról van szó.

A GWI adatai mindezeken felül rámutattak arra is, hogyha a környező országokkal hasonlítjuk össze hazánkat, akkor a magyarok túlnyomórészt még mindig inkább hagyományos üzletekben vásárolnak. Ezen a téren tehát messze elmaradunk még a környező országoktól is. Az adatok megmutatják azt is, hogy aki inkább online vásárol Magyarországon, az tehetősebb, fiatal és férfi.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 31. szombat
Angéla, Petronella
22. hét
Május 31.
A Testvérek Napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 31. 19:17