24 °C Budapest
Food delivery person pushing bicycle while walking at parking garage ion his way to next customer at night

Egyre kevesebben főznek otthon: magyarok tömegei rendelnek házhoz elképesztő összegekért

2023. június 2. 15:32

A tavalyi év meglehetősen feketén zárult a vendéglátóipar tekintetében, a gazdasági válság ugyanis a vendéglátóipari egységeket érte el először és őket is érintette a legsúlyosabban. Az energiaárak, majd az alapanyag-árak drasztikus növekedése azt eredményezte, hogy a házhoz szállító éttermek egynegyede kénytelen volt lehúzni a rolót. Most azonban fellendülés következhet.

Idén tavasszal végre normalizálódni látszik a vendéglátóipari piac, sőt, az előrejelzések szerint akár minimális fellendülés is várható a nyári időszakban. A tavalyi év vége ugyanis számos étterem bezárását hozta magával.

„A 2022 őszén kezdődő gazdasági válság először a vendéglátóipart érintette, hiszen a drasztikusan megnövő energiaárakat ők érezték meg a leginkább. Ehhez érkezett az alapanyagárak növekedése, amit már sok étterem nem bírt el, ezért 20-25 százalékuk volt kénytelen bezárni, hiszen az áraikat olyan mértékben kellett volna emelniük, amit a fogyasztói piac már nem bírt volna el. Mindez az étel-házhozszállítás területén is erőteljesen érezhető volt” - mondta Veres Dániel szakértő, aki azt is hozzátette, az idei tavasz a normalizálódás jegyében telik, sőt, némi fellendülés is várható.

Mostanra letisztult a piac és akik talpon tudtak maradni, változtattak az étlapon, az áraikon vagy a szolgáltatásaik minőségén. Az elmúlt időszak a stagnálásé volt, de a nyárra egy kis fellendülésre is számítunk. A nyári időszakban az augusztus a legerősebb hónap, idén is ekkor várunk nagyobb forgalmi növekedést

- tette hozzá.

Veres Dániel azt is elmondta, a visszaesés a fogyasztók rendelési szokásain is erőteljesen érezhető volt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

2022. második félévében a középső ársávba tartozó, árrugalmas ételek rendelése esett a leginkább vissza, míg az olcsóbb, kalóriadúsabb ételek – mint sültkrumpli, a hamburgerek vagy a palacsinta – rendelése megnövekedett, de ugyanez igaz a prémium kategóriás fogásokra is. Ezzel egyidejűleg csökkent a rendelések gyakorisága is, a kosárérték azonban az infláció miatt nőtt

- fejtette ki a cégvezető.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. július 28. hétfő
Szabolcs
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?