24 °C Budapest
Mature man checks his grocery list.

Ezért van sok helyen hűlt helye az árstopos cukornak, lisztnek: rengeteg magyar jár pórul így

2023. január 17. 20:45

Bár múlt héttől a boltoknak kétszer annyit kellene tartani az árstopos élelmiszerekből, Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség titkára az RTL Híradóban azt mondta, nem egyértelmű a rendelet.

Hiába, hogy múlt héttől a boltoknak kétszer annyit kellene tartani az árstopos élelmiszerekből, rengeteg vásárló még most is csak hűlt helyét találja a cukornak, a lisztnek vagy éppen az árstopos 2,5 százalékos tejnek. A hiány sok boltban, sok településen előfordul, és bár országos problémáról nincs szó, sok vásárlónak okozhat kellemetlen perceket.

Mindeközben Neubauer Katalin titkára arról beszélt a csatorna híradójában, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség szerint nem egyértelmű a rendelet szövege, ezért pontosítást kértek. A híradóban elhangzott az is, hogy Nagy István az Indexnek adott interjújában arról beszélt, hogyha nem lenne árstop, akkor a legszegényebbeknek 30 százalékkal emelkednének a élelmiszerköltéseik. A GKI szakembere szerint viszont a miniszter téved, hiszen a legszegényebbek is megfizetik az árstop árát, méghozzá más termékek árában.

Arról pedig a Pénzcentrumon mi is beszámoltunk, hogy például a sertészsír több mint 100, míg a fehér és félbarna kenyér 100 százalékkal drágult 2021 és 2022 decembere között. Márpedig más élelmiszerek mellett ezek is ott vannak a legszegényebb magyarok mindennapi fogyasztási cikkei között.

Hol a legolcsóbb bevásárolni Magyarországon?

A Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös kutatást indít. A kutatás keretei között végső fogyasztókat kérdezünk meg, véleményük szerint mely élelmiszerlánc üzleteiben tudnak a legolcsóbban és mely lánc üzleteiben tudnak a legdrágábban bevásárolni. A kérdőív mindenki számára nyitott, bárki kitöltheti azt. Az űrlap kitöltése csupán néhány percet vesz igénybe, mindössze egy lényegi kérdést tartalmaz a demográfiai jellegű kérdések mellett. Kérjük, töltsd ki a kérdéssorunkat!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 21. szombat
Alajos, Leila
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?