A fagyi és a lángos is jócskán drágul idén, úgyhogy nem lesz olcsó a magyarok nyári kedvencei.

Január elején nőtt a zsákos hagyma nagykereskedelmi ára, ami további áremelkedés hírnöke lehet - írja a Napi.hu. Ez pedig azt is jelenti, hogy Magyarországon is jócskán megemelkedhet a hagyma ára.
Ahogy a portál írja, a zsákos kiszerelésű vöröshagyma a lengyel nagybani piacokon számottevő mértékben január előtt október végén emelkedett utoljára, viszont az utóbbi hónapokban ismét növekedésnek indult. Szakértők pedig úgy vélik, hogy az év végi változások, mindig egyfajta előrejelzéseik annak, mi várhat a vásárlókra a következő évben.
Most az látszik, hogy az európai és a lengyel kínálati helyzet figyelembe vételével szinte bizonyos a további áremelkedés a frisspiaci és a feldolgozásra szánt tételek esetében is. A portál emélkeztet, Magyarországon a vöröshagyma nagybani ára január elején a bruttó 200–250 forint/kg volt, az import tételek pedig 320–350 forint/kg áron cseréltek gazdát. A tavaly tapasztalt rendkívüli aszály a hagymatermesztésre komoly negatív hatást gyakorolt Európában és Magyarországon egyaránt. Ráadásul idehaza egyre csökken a vöröshagyma termőterülete és termésmennyisége, miközben folyamatos a kereslet a magyar konyha egyik legmeghatározóbb alapanyagának számító zöldség iránt.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


