19 °C Budapest
Senior woman shopping for groceries in a supermarket.

Elképesztő drágulás a magyar éttermekben: lassan tényleg luxus lesz nem otthon enni

2022. december 27. 11:03

Egyetlen egy év alatt 34 százalékot emelkedett a magyarországi vállalatok profitja, amit a jegybank igazgatója azzal indokolt, hogy felhajtották a keresletet a gyarapodó jövedelmek. Azonban a Portfolió szakértője már úgy számolt, hogy a kormány egyszeri kifizetései, például az SZJA-visszatérítés ezermilliárd forinthoz juttatta az embereket – hangzott el az RTL Híradóban.

Bár az élelmiszerárak is jelentősen drágultak az elmúlt hónapokban, de mégsem ez az, ami az egekbe tornázta fel a vendéglátási szektor árait. Rájuk ugyanis nem vonatkozik a csökkentett rezsiár semmilyen mértékig, így kénytelenek voltak az éttermek és a szórakozóhelyek megemelni az áraikat. Azonban ennek koránt sincs vége, jövőre újabb drágulás várható.

Azonban a jegybank friss jelentése szerint nem mindenhol falták fel a bevételeket a megemelkedő költségek. Ugyanis a költségemelkedés fölött is történtek jelentős áremelkedések is, amit a Baksay Gergely, az MNB ügyvezető igazgatója a fogyasztás növekedésével indokolt, ami Magyarországon jobban emelkedett, mint más országokban.

Nyilvánvalóan addig emelik az árakat, ameddig el tudják adni ezeket a termékeket és szolgáltatásokat. Az idei év elején a kormáynzat gyakorlatilag 1000 milliárd forintot adott oda a választások előtt. A vállaltok pedig azzal szembesültek, hogy ha növelik az árakat, akkor is nő a kereslet

– mondta el Hornyák József, a portfolio.hu makroelemzője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 30. péntek
Janka, Zsanett
22. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?