Az év utolsó heteiben a gazdasági, társadalmi és piaci folyamatok egyaránt kiemelt figyelmet kaptak, miközben a karácsonyi készülődés és az év végi kiadások új kihívásokat...
Ráfáztak a magyar vásárlók: így lesz az 1500 forintos, árstopos csirkemellből 2000 forintos
Egy pillanat alatt lehet 33 százalékkal drágább az amúgy 1 500 forintos árstopos csirkemell. A láncok azt használják ki, hogy végülis a kormány azt nem határozta meg, mennyit kell készleten tartani a különböző árú csirkemellekből.
A lap emlékeztet, a kormányrendelet szerint a csirkemellet is tavaly október 15-ei áron kell adniuk a kiskereskedőknek. Igen ám, de mivel már tavaly október 15-én is többféle csirkemell volt a boltokban, ez könnyen okozhat bonyodalmakat. A cikk arról ír, hogy például a Prímában az árstop bevezetése után sokáig 1499 forintos áron adták a csirkemellet, és az ártábla tetején jelezték azt is, hogy ez a 2021. október 15-ei ár. A jelzés azonban egyszer csak eltűnt, éppen akkor, amikor az árat megemelték – írja a Forbes.
Ez a megemelt ár most 1 999 forint. A titok nyitja, hogy bár a boltokban nyitáskor még valóban lehet kapni az olcsóbb, 1 500 forintos csirkemellből, viszont az hamar elfogy, így a vállalat ezután szinte egész nap kizárólag már csak az 1 999 forintosból tart a pulton. Ennek a csirkemellnek egyébként már tavaly is ekkora volt az ára, szóval árstop van rajta, csak más szinten, mint az olcsóbbon. A kulcsa az egésznek az, hogy a kormány azt nem határozta meg, mennyit kell készleten tartani a különböző árú csirkemellekből.
Eddig is több beszállító csirkemellfiléjét árusítottuk, amelyeknek árai az árstop bevezetését megelőzően is különbözők voltak. Az 1499 forintos árú csirkemellfilé általában már a kora reggeli órákban elfogy. A nap hátralevő részében már csak egy másik beszállítótól származó, az árstop bevezetése előtt is drágább fogyasztói árú terméket tudunk biztosítani a vásárlók számára. Ennek a jogszabály szerinti ára 1999 forint kilogrammonként
- írta a lap megkeresésére Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hiába az árstop: a többi termék brutálisan megdrágult
Már majdnem másfélszer annyiba kerül a csirkecomb, a rétesliszt és a krumpli, mint egy éve. A kereskedők az árstop miatti veszteségeiket is a vásárlókra hárították, ami más termékek árában mutatkozik meg. Az Eurostat friss adatai szerint Magyarországon az egyik legnagyobb az élelmiszer-drágulás az Unióban - írtuk korábban.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








