A bruttó hazai termék évtizedek óta a gazdasági teljesítmény legfőbb mércéje, pedig valójában csak egy szeletét mutatja meg annak, hogyan élnek az emberek egy országban.

Kevesebb ajándékot vesz idén a magyar: a láncfűrész az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék
Zsúfolásig megteltek az áruházak ezüstvasárnap, azonban jóval visszafogottabban vásárolnak az emberek. Többen azért töltöttek hosszabb időt a plázákban, mert kétszer is meggondolták mire költenek. Egyelőre kevesebb okosóra fogy, mint tavaly, de lényegesen többet adtak el kenyérsütőből és láncfűrészből – derült ki az RTL Híradóból.
Utoljára 26 évvel ezelőtt mért olyan mértékű drágulást a KSH, mint idén novemberben: az ékszerek 21 százalékkal, a mosógépek 15 százalékkal, míg a játékok 8 százalékkal lettek drágábbak az elmúlt egy évben a KSH friss adatai szerint. Az infláció pedig a karácsonyi ajándékokat és ételeket sem kímélte.
Az emberek körülbelül ugyanannyiért vásárolnak ajándékokat, mint tavaly, azonban jóval megfontoltabban és kevesebbet, hiszen minden jóval többe kerül, mint tavaly ilyenkor. Az áruházak mellett pedig az interneten is egyre többen próbálják beszerezni a meglepetéseket. Dévavári Dezső, az olcsobbat.hu üzletvezetője szerint pedig rengetegen fognak kenyérsütésbe, és favágásba kezdeni karácsonykor:
Nagyjából 10 százalékkal csökkent a mobiltelefonok, és 25 százalékkal az okosórák forgalma. A növekedések esetében pedig nagyjából a duplájára nőtt a hűtőgépek és az ötszörösére a láncfűrészek és a kenyérsütők iránti kereslet
– árulta el Dévavári Dezső.
A Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatása szerint idén a magyarok átlagosan 47500 forintot szánnak a karácsonyi ajándékokra, ami 11700 forinttal több, mint tavaly. Ennek oka pedig leginkább az infláció.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Többet fogunk elkölteni, mint tavaly karácsonykor ó, azonban volumenében, mennyiségében már ez közel sem biztos. Idén valóban szerényebb lesz a karácsony sokak számára, hiszen a reáljövedelmek jelentősen csökkentek Magyarországon
– magyarázta el Hornyák József a Portfolio makroelemzője.

Mégse ment ki a divatból a borravaló? Úgy jattolnak a magyarok a futároknak, mintha nem lenne holnap
A legtöbben már megelőlegezve, a kiszállítás előtt adnak és a rendelésszámokhoz arányosan Budapesten kapják a legtöbb borravalót a futárok.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


