19 °C Budapest
Budapest, 2022. március 8.A Lidl élelmiszer-kereskedelmi hálózat áruháza a fõvárosban, a Ferenciek terén. Az európai hálózattal rendelkezõ kereskedelmi üzletlánc elsõ boltjait Németországban nyitotta az 1930-as években. Magyarországon 2004-ben kezdett el terjeszkedni.MTVA/Bizományosi: Róka László ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Váratlan áremelést jelentett be a Lidl: iszonyúan megdrágul a karácsony egyik slágerterméke

2022. november 13. 10:49

50 százalékkal megemelte a Lidl a korábbi évek karácsonyi slágertermékének számító játékkonyha árát. A friss akciós újság szerint már 30 ezer forintot kell érte fizetnie a szülőknek, tavaly ez még csak 20 ezerbe került. Az járt a legjobban, aki az egyik áruház megnyitóján már lecsapott a kis konyhára, ott ugyanis nemrégiben még a tavalyi áron lehetett kapni.

Csaknem egy éve várnak a magyar szülők arra, hogy ismét kapható legyen a karácsony egyik slágerterméke, a már-már ikonikusnak mondható játékkonyha a Lidl-ben. A Pénzcentrum korábban beszámolt róla, hogy a boltlánc november 17-től kezdi árusítani a gyerekjátékot, amelyet elég hamar el szoktak kapkodni a vásárlók. Ez bő egy hónappal korábban érkezett el, mint tavaly, amikor egészen december 20-ig kellett várni a kiskonyhára.

Igaz, a Lidl-s játékkonyhák boltokba kerülését nem véletlenül várja rengeteg kisgyerekes család: az eddigi években tapasztalt, 20 ezer forintos árért rengeteg kiegészítő is tartozik hozzá, de van benne LED-világítás és hanghatást adó elemek is. Ez az ár pedig kevesebb, mint a fele volt például az IKEA-ban kapható játékkonyha tavalyi, 45 ezer forintos árának.

Ugyanakkor a friss, ünnepi akciós újság elég sokkolóan hathat a legtöbb szülőre, aki erre a játékra pályázik. Tavaly a konyha 19 999 forintba került, ám mint a Lidl ünnepi játékkatalógusában a Pénzcentrum kiszúrta,

november 17-től 29 999 forintért kezdik majd árulni a játékkonyhát.

A boltlánc korábbi tájékoztatása szerint Magyarország minden üzletében kapható lesz a termék november 17-től, kivéve a budapesti kis üzletek, ahol nincs non-food (Budapest VI. ker. Király utca 112., Budapest V. ker. Ferenciek tere 2., Budapest V. ker. Arany János u. 27-29.).

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Azok jártak a legjobban, akik a kecskeméti Lidl megnyitóján már beszerezték a kis konyhát, ugyanis az információ, hogy 20 ezer forintba fog kerülni, onnan származott. A boltlánc is megerősítette, hogy az országos bevezetés előtt valóban lehetett kapni a játékkonyhát (amiről élelmes fórumozók hamar tájékoztatták egymást különböző Facebook-csoportokban), de csak az ország egyetlen diszkontjában. A már említett megnyitó alkalmából több más kedvezményes vásárlási lehetőség mellett, a játékkonyhát is be lehetett zsebelni.

Címlapkép: Róka László, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 21. szombat
Alajos, Leila
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. június 20. 19:32