Immár csomagfeladásra is lehet használni a GLS applikációját.

Már nem nagyon lehet a brutális akciókkal megszédíteni a magyar vásárlókat, a cégek jó része forgalomcsökkentést tapasztal a Fekete Péntek körül.
Magyarországon is hosszú évek óta találkozhatunk már a különböző áruházak "Black Friday"-akcióival, mellyel a karácsonyi vásárlás kezdetét szokták hivatalosan jelezni. A kifejezés Amerikából ered, ott már évtizedek óta a Hálaadás utáni péntek (november vége felé) ez a nap.
A Világgazdaság most arról ír, hogy Magyarorsgáon kezd kikopni ennek a napnak a "jelentősége:" az egyik áruösszehasonlító oldal nemrég készített felmérésében a megkérdezett cégek közel fele már visszaesést tapasztalt tavaly a jelzett napon, ami arra utal, hogy a magyarok már kevésbé figyelnek ilyenkor a nagy akciókra. Ennek lehet a folyománya az is, hogy a kisebb cégek 60%-a idén már semmilyen nagyobb akcióval nem készül erre a napra, hanem a szokásos karácsony előtti akcióval igyekszik becsábítani a vevőket.

Itt a bejelentés: népszerű bor tűnik el a magyar boltok polcairól, itt senki ne keresse többé ezeket
Légli Ottó bejelentette: 2025-től nem találkozhatunk többé a borászata palackjaival a hipermarketekben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


