Row of old books on a bookshelf. Many of the books show lots of wear and damage from aging.

Zsebbe nyúlós lesz idén a karácsony: ez lehet majd a legmegfizethetőbb luxuscikk

2022. október 13. 08:36

Az elszállt papírárak jelenleg leginkább a kisebb, elsősorban szakkönyvkiadókat sújtják erőteljesen. Emiatt pedig a nyomdák már sokszor azt kérik, hogy ne is írjanak árat a kiadványra, mert nem tudni előre, mennyibe fog kerülni az alapanyag – számolt be a VG.

A napokban ért véget a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, ami a Magyar Könyvkiadók és Könyvszerkesztők Egyesületének (MKKE) elnöke, Gál Katalin szerint egy szerte Európában számontartott fesztivál, ami idén valójában a könyvesek ajándéka volt a nagyközönségnek. A rendezvény ugyanis ingyenesen volt látogatható, miközben jelentéktelen külső forrást kaptak. A helyszín bérleti díja és az energiaköltségek eközben pedig a sokszorosukra emelkedtek.

Ehhez tartozik hozzá, hogy a papír árának emelkedése és a vásárlóerő meggyengülése sújtja a piacot:

A nyomdák egyenesen ott tartanak, hogy azt kérik, ne írjunk árat a könyvekre, mert lehet, hogy a nyomtatás pillanatában már drágább lesz az alapanyag, mint amikor elvállalták a munkát

– mesélte az egyesület elnöke, hozzátéve, hogy van olyan papírfajta, aminek egyenesen a duplájára nőtt az ára az elmúlt hónapokban.  Mindeközben a kemény táblás könyvekhez szükséges, úgynevezett fekete lemez pedig már csak aranyárban kapható. A legnagyobb bajban viszont a szak- és rétegkönyveket kiadó vállalkozások vannak, amelyek a könyvtermelés mintegy negyven százalékát adják ki.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az, hogy hogyan alakul az idei év a kiadók számára a karácsonyon áll vagy bukik: kérdés, hogy lesz-e idén is könyvvásárlási roham, vagy sem. Az infláció alakulását látva viszont Gál Katalin úgy gondolja, hogy idén az ünnepek alatt a könyv lesz a legelérhetőbb árú luxuscikk, hiszen minden más slágerajándéknak mégjobban felmentek az árai.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 28. szerda
Emil, Csanád
22. hét
Május 28.
A Kihívás Napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 28. 21:13