A zöld-fehér együttes első magyar csapatként ismételheti meg egy évvel korábbi diadalát a legrangosabb európai kupasorozatban.

A gazdasági, pénzügyi válságok idején felszaladnak a fogyasztói árak, így felértékelődnek az olcsó árukat kínáló boltok: az látszik, egyre többen vásárolnak diszkontokban, sajátmárkás terméket, és rég voltak ilyen népszerűek a használtruha és az adományboltok. Már augusztus végétől érezhetően nő a bevételük, sőt a vevők összetétele is változik: a középosztálybeli vásárlók is egyre többen vannak. Persze nem csak az olcsóságuk miatt népszerűek ezek az üzletek, egyre többen térnek be elvi megfontolás mentén: ők azok, akik ahelyett, hogy új ruhákat, tárgyakat vennének maguknak, inkább a fenntarthatóságot választják, azaz amíg lehet, körforgásban tartják a még használható fogyasztási cikkeket.
A 2022 őszére kialakult gazdasági helyzet miatt rengeteg család került nehéz anyagi helyzetbe: nem csak az energiáért, a gázért az áramért kell többet fizetniük az átlagfogyasztás felett, de az elszálló élelmiszerárak miatt kevesebb jut ruhára, mindennapi használati tárgyakra is. Egy a Pénzcentrum által készített felmérés szerint a magyarok 90,1 százalékának alapvetően megváltoztak a pénzügyi szokásai, háromnegyedük pedig kénytelen volt elhalasztani nem létfontosságú kiadást az elmúlt három hónapban. Sokan kénytelenek feladni korábbi életszínvonalukat, és lemondani bizonyos termékekről, szolgáltatásokról: a válaszadók 48 százaléka kevesebb ruhát tud venni magának és családtagjainak, 34 százalékuk pedig háztartási fogyasztási cikkeket nem vesz, csak hogy a kötelező kiadásaival ne csússzon el, illetve tudjon élelmiszert vásárolni.
Ilyen körülmények között az emberek az olcsóbb megoldások felé fordulnak, például diszkontba járnak, sajátmárkás termékeket vásárolnak, és amit lehet olcsóbban, használtan szereznek be. Válságos időkben mindig felértékelődnek az olcsó beszerzést kínáló lehetőségek, mint amilyen például a használtruha üzlet, vagy az adománybolt. Ma már számos ilyen elven működő üzlet, adománybolt működik Magyarországon. Korábban nyilatkozott lapunknak Mester Zsuzsa, egy ilyen koncepcióval működő üzlet, a Filantrópia üzemeltetője: nekik már augusztus végétől érezhetően nő a bevételük, sőt a vevők összetétele is változik, a középosztálybeli vásárlók is egyre többen vannak.
Európából Amerikába, Amerikából Európába
A modell maga Angliából származik, Sáhy Gábor, a Cseriti üzleteket működtető ReBolt Közhasznú Nonprofit Kft. stratégiai vezetője azonban az Egyesült Államokban találkozott vele először, még az előző nagy gazdasági világválság idején, és 2011-ben nyitotta első üzletét – azóta már a 12. is megnyílt pár hete.
A visszajelzések alapján már az első perctől lehetett tudni, hogy óriási az igény rá, még abban az évben két másik boltot is nyitottak. Közhasznú gazdasági társaságként, nonprofit formában működnek, ami azonban nem jelenti azt, hogy nem termelődik profit. Csupán csak annyi a különbség, hogy a profitot nem a saját tőkefelhalmozása érdekében termeli, hanem visszaforgatja az alaptevékenységében. Nem veszi ki, de ugyanolyan fontos ahhoz, hogy fejlődni tudjanak, új egységeket is nyithassanak. Mint elmondta:
a most zajló hazai és nemzetközi gazdasági folyamatok természetesen erősítik a mi tevékenységünket: fő célunk az az, hogy minél olcsóbban jó minőségű használati tárgyakhoz jussanak olyan emberek, akik egyébként ezt nem, vagy csak nehezen tudnák normál piaci körülmények között megtenni.
Persze van egy új, vagy nem is annyira új réteg, akik nem azért vásárolnak adományvoltokba, mert nem tehetnék meg, hogy újat vegyenek, hanem egyéb megfontolások mentén.
Alapvetően hármas vásárlói célcsoportunk van: a szociálisan rászorultak, a tudatos vásárlók, a „zöldek”, akik egyértelműen értik, mi a logika emögött, és a harmadik csoport, akiket kincskeresőknek szoktunk nevezni, ők szó szerint vadásszák az érdekességeket, akár olyanok is vannak közöttük, akik üzleti céllal térnek be hozzánk, akár még ebből élnek. Mind a három csoportnak komoly súlya van, de az látszik, hogy a zöld vásárlók egyre nagyobb arányban képviseltetik magukat.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nyilván, ahogy a környezeti problémák egyre hangsúlyosabban bekerülnek a közbeszédbe, sokan elgondolkodnak, és olyan megoldások felé fordulnak, mint a fenntartható fogyasztás, a megfontolt vásárlás.
Egyre többen szorongunk a klímaváltozás miatt, sokan érzik magukat tehetetlennek, de ha egy ilyen helyen vásárolnak, vagy itt adják le a használt, de még jó állapotú ruháikat, tárgyaikat, azt érezhetik, tettek valamit a környezetvédelemért, és tesznek is végeredményben.
Sok a szemét: az adományozás nem lomtalanítás
Az adományozói kultúránkon még van mit csiszolni amellett, hogy azért lássuk be, van egy erősen szubjektív eleme is, hiszen mindenkinek mást jelent a még használható kategória. De igyekeznek a szervezetek minél több helyen jelezni, mi az a minimális minőségbeli elvárás, amit el kell érnie egy tárgynak ahhoz, hogy hasznosulni tudjon, hogy be tudjon kerülni a körforgásba.
Azzal, ha valaki már egy nem használható tárgyat ad át egy szervezetnek, nemhogy nem segít, de még a terheiket is növeli.
Vannak kategóriák, amelyekkel a Csertinél már nem tudnak foglalkozni, ilyen például a bútor, élelmiszer, vegyi áru, - de ezen kívül mindennek foglalkoznak, ami egy háztartásban felbukkan és még használható állapotban van.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


