2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan 0,1%-kal voltak magasabbak az árak.

Ha továbbra is magas színvonalon szeretnék kiszolgálni a vásárlóikat, akkor elkerülhetetlen, hogy árat emeljenek - mondta a Világgazdaságnak Kolonics Zoltán, a Dining Guide versenyén az év legjobb cukrászdájának megválaszott Málna The Pastry tulajdonosa. Hotzzátette, hogy munkaerőt is folyamatosan keresnek, ám a jelentkezők nem érik el a kívánt színvonalat.
Kolonics elmondta azt is, hogy a színvonal megtartása érdekében nem élhetnek az olcsósítással. Ahhoz, hogy az eddigi alapanyagokkal dolgozhassanak, árat kell emelni, mert ez biztosítja a vásárlók elégedettségét is.
"Nálunk nem fordulhat elő, hogy olcsósítjuk a termékeket. Ugyanazt a madagaszkári vaníliát, belga csokoládét, brontei pisztáciát használjuk ezután is, tehát, ha nem szeretnénk ráfizetéssel működni, akkor ezt bele kell kalkulálni az árakba. De nem csupán az alapanyagokról van szó, az áram is brutálisan drágult. Mivel ipari áramot használunk, ez rendkívül érzékenyen érint minket, több mint 200 százalékos áremelkedés következett be az elmúlt időszakban" - mondta a lapnak a tulajdonos.
Elmondta azt is, hogy örül annak, hogy a közönség figyelmét sikerült a kézműves sütemények és fagylaltok felé terelni, ez mindigképpen jót tesz majd az iparágnak. A nagy váráslási hullámhoz azonban bővíteni szeretnék az üzletük létszámát, de eddig igen rossz tapasztalataik vannak a jelentkezőkkel.
"Jelentkezők folyamatosan vannak, de sajnos nem tudják hozni az elvárható színvonalat. Azt senkitől nem követeljük meg, hogy rögtön magas szakmai tudással rendelkezzen, de azt igen, hogy akarjon dolgozni az illető. Sajnos a fiatal korosztályról nagyon rossz tapasztalatokat szereztünk, magas fizetést szeretnének mindenfajta tudás, szakmai alázat vagy szorgalom nélkül" - mondta Kolonics.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


