Cropped shot of young Asian woman carrying a shopping basket, grocery shopping for fresh organic fruits and vegetables in supermarket. Green living. Making healthier food choices

Brutál árrobbanás a magyar boltokban: 20 százalékkal fizetünk többet a bevásárlásért, mint tavaly

2022. május 10. 10:44

Hiába állítja a KSH, hogy „mindössze” csak 8,5 százalék az infláció - legalábbis ennyi volt akkor, amikor a lap összeállítása készült, jelenleg már (egy egész százalékponttal) több, 9,5 százalék - sokan érezhetik úgy, hogy ennél sokkal jobban drágult meg minden. Nem véletlen: a Telex összehasonlításából kiderül ugyanis, hogy vannak termékek, amik december óta 50 százalékkal drágultak.

Már az év elején is lehetett sejteni, hogy bizonyos termékek árai el fognak szállni, de ekkor ezellen a kormány az árstop bevezetésével próbált védekezni. Azóta ráadásul kitört az orosz-ukrán háború is, ami csak további drágulásokat okozott.

A Telex egy december 13-ai vásárlást hasonlított össze egy május 4-eivel, a két mintavétel között tehát körülbelül 5 hónap telt el. A megvásárolt 39 termék közül mindössze 7 volt olyan, ami nem drágult, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ebből négyre érvényes a hatósági árstop. A többi élelmiszer ára viszont 10-30 százalékkal emelkedett.

A KSH márciusról szóló jelentésében még azt állította, hogy 13 százalékkal drágultak az élelmiszereknek, ezen belül a kenyérnek 27,9, a sajtnak 21,8, míg a zöldségeknek és a gyümölcsöknek 17,9 százalékkal nőtt az áruk. A Telex megfigyelései alapján viszont a KSH jócskán alábecsülte az árakat, hiszen ebben az 5 hónapos időszakban is sok termék jóval többet drágult: a hagyma ára 52 százalékkal, a paradicsomé és a szőlőé pedig 50 százalékkal emelkedett. De a WC-papír és a spagetti ára is jócskán növekedett.

A bevásárlókosár, amit a Telex decemberben összeállított akkor 16274 forintba került, de mostanra ugyanaz a bevásárlás már 19460 forintunkba kerül, ami 19,6 százalékos növekedést jelet. Tehát ki lehet jelenteni, hogy öt hónap leforgása alatt megközelítőleg 20 százalékkal drágult a heti nagybevásárlás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 11. péntek
Nóra, Lili
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?