Elpusztult halakra bukkantak a Perint-patak szombathelyi szakaszán. A hatóságok szerint szennyezés nyomai egyelőre nem igazoltak, de az esetet vizsgálják.

Hamisított Pick szalámit leplezett le a hatóság: itt lehetett kapni, ezzel buktak le + video
Egy budapesti vásárcsarnokban működő húsboltban tartottak nyomonkövetési célellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, melynek során hamisítottnak minősülő „Csemege szalámi” tételt találtak. Az ellenőrök azonnali hatállyal elrendelték a kifogásolt termék forgalomból való kivonását, a vele megegyező élelmiszerek visszahívását, és természetesen megtiltották a további forgalmazásukat is.
Az áprilisi húsboltellenőrzés során „Pick” termékként jelölt csomagolásban „Csemege szalámit” is találtak az eladópult felett felfüggesztve a hatóság ellenőrei. Már a terméken feltüntetett adatok is gyanúra adtak okot, mivel a címkén és a celofánborításon eltérő engedélyszámok szerepeltek. Ráadásul az ügyfél az előírt szállítmányt kísérő dokumentációt sem tudta bemutatni. Utóbbi hiányosság már önmagában is súlyosan jogsértő, hiszen így nem állapítható meg kétséget kizáróan az élelmiszer eredete. Emellett a termék a törvény szerint még hamisítottnak is minősül, a hatóság rendelkezésére álló adatok alapján ugyanis a gyártóként feltüntetett Pick Szeged Zrt. évek óta nem állít elő „Pick Csemege szalámi” megnevezésű terméket.
A hamisított termék jellemzői (melyek több ponton eltérnek az eredeti „Pick Csemege szalámi” utolsó megjelenésétől):
- tömege: kb.1075g
- hossza: kb. 450mm
- átmérője: 60mm
- címkén feltüntetett minőségmegőrzési idő: 08.05.2022
- a termék celofánján HU 390 engedélyezési szám, a termék címkéjén HU 7 engedélyezési szám szerepel
- a fólia zárószalagja tricolor,
- az akasztóhurok tricolor
- a terméken lévő ezüstszínű klipsz adatokat nem tartalmaz.
A szakemberek elrendelték az érintett terméktétel azonnali hatállyal történő kivonását a forgalomból, forgalomba hozatalának tilalmát, továbbá hatósági zár alá vették a húsboltban található termékeket. Emellett kötelezték a boltot a fellelt tétellel megegyező élelmiszerek forgalomból való visszahívására is.
A hatóság az ügyben bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést is tesz. Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van. A vállalkozás adatai elérhetőek a jogsértés listán. A Nébih ezúton is kéri a vásárlókat, ha a fent ismertetett jellemzők alapján a hamis termékből vásároltak, azt vigyék vissza a vásárlás helyére a Nébih egyidejű értesítése (kiemelt@nebih.gov.hu) mellett! Az eredeti Pick termékek azonosításában segítenek a gyártó által is közzétett információk.

Kivételes akciót robbant a Lidl a héten: ilyen leárazás nem sokszor van, indulhat a roham a boltokba
Beütött a kánikula, az Aldi után most a Lidl akcióz le hűsítő berendezések.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


