A letenyei egykori villanyszerelő életét saját udvarán vesztette életét, miután egy házilag kiépített, halálos árammal működő villanypásztor végzett vele. A célja az volt, hogy távol...

A sonka mellett a tojás is igen előkelő helyet foglal el a húsvéti ünnepi asztalon. Most a HelloVidék arról írt, hogy mivel egyre csak nőnek a gazdák költségei, sokaknak már nem is éri meg itthon tojással foglalkozni - így pedig akár hiány is lehet a hazai termékekből húsvétkor. A tendenciákról a Tojásszövetség nem akart nyilatkozni, de egy termelő arról beszélt, hogy az ünnepig minden bizonnyal drágulni fog még a tojás.
Húsvéttól függetlenül a tojásfogyasztás – legalábbis 2013 óta - Magyarországon évről-évre nőtt, egészen a tavalyelőtti évig. Az egy főre jutó fogyasztás 2019-ben 243 db volt, a 2020-as KSH-adat szerint viszont némileg visszaesett: akkor 240 tojás jutott minden állampolgárra, nagyjából annyi, mint tíz évvel azelőtt - írja a HelloVidék.
A statisztikai adatokból ugyanis az is kiolvasható, hogy 2005-ben az évi fejenkénti adag még 280 darab volt, 15%-kal több, mint 2020-ban. A lakosság tojásfogyasztása 2013-ban érte el a mélypontot, akkor olyan 210 tojás lehetett a fejenkénti átlagos mennyiség – ehhez képest aztán valóban egyre több és több tojás fogyott a magyar piacon, egészen 2019-ig.
Mint a portál kifejti, a növekvő költségek miatt egyre kevésbé jövedelmező Magyarországon tojással foglalkozni. Kíváncsiak lettek volna, hogyan alakult itthon az elmúlt időszakban a tojástermesztés, milyen problémákkal küzdenek most a termelők? Sikerült-e árat emelni? Éves szinten mennyivel nőtt tojás ára? Mennyire érzik a termelők az inflációt, a gabona- és az üzemanyagárak emelkedését? Számíthatunk húsvétig még áremelkedésre? A Tojásszövetségtől azonban interjú helyett ezt az egy mondatos választ kaptak:
A Tojásszövetség úgy döntött, hogy nem nyilatkoznak a következő hetekben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Dr. Kertész Tamás, a Farm Tojás Kft ügyvezető igazgatója a HelloVidék kérdésére közölte, hogy sok pontatlan információ jelent meg az elmúlt időszakban a tojás árával és a hazai ellátással kapcsolatosan. Felméréseik szerint a 10 darabos dobozos tojások fogyasztói ára jelenleg 539-699 forint között mozog mérettől és tartásmódtól függően. A tendencia növekvő, húsvétig további áremelkedés várható.

Itt a bejelentés: népszerű bor tűnik el a magyar boltok polcairól, itt senki ne keresse többé ezeket
Légli Ottó bejelentette: 2025-től nem találkozhatunk többé a borászata palackjaival a hipermarketekben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


