Zsiday Viktor portfóliómenedzser szerint a magyar gazdaság alapvető problémái közé tartozik az alacsony termelékenység.

A karácsonyi menü elengedhetetlen fogása a hal. Az Agrárminisztérium, a Magyar Akvakultúra, valamint a Halászati Szakmaközi Szervezet (MA - HAL) az Agrármarketing Centrum közös nyilatkozatában pedig kiemeli, hogy a magyar hal is kiváló minőségű, és egészséges, így érdemes ebből választani az ünnepi asztalra.
Mivel az ünnepi menüsorban kiemelt helyet foglal el a hal, így érdemes a kiemelt halfogyasztási időszakban tudatosan vásárolni, és lehetőleg itthon megtermelt édesvízi halakból készült ételeket tenni a karácsonyi asztalra. Nagy István agrárminiszter kiemelte, a hazai halfogyasztás mintegy 35-40 százaléka a karácsonyt megelőző időszakra esik, ez egyes nagy haltermelők esetében akár az éves forgalom 60-70 százalékát is adhatja.
A halfogyasztás az elmúlt években lassan, de folyamatosan növekedett. Az Agrárminisztérium azon dolgozik, hogy a jelenlegi egy főre jutó éves átlag halfogyasztás tovább bővüljön, és ezen belül minél nagyobb arányban kerüljenek az asztalra magyar halak. A tárcavezető bízik benne, hogy nemcsak karácsonykor, hanem az év minden napján, egyre többen választják a magyar halat. A hazai termékek fogyasztásával ugyanis, nemcsak a magyar gazdaságot, hanem a magyar családok megélhetését is támogatjuk.
Németh István, a MA-HAL elnöke elmondta, hogy az idei év haltermés szempontjából országosan közepesnek mondható, ugyanakkor a kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére lesz elég hazai hal karácsonyra.
Hazánkban a legnagyobb mennyiségben termelt halfaj a ponty, amelyből tavaly közel 12 000 tonna piaci méretű korosztályt halásztak le a 26.000 hektáron gazdálkodó tógazdasági haltermelők, a második legnépszerűbb halfajunk az afrikai harcsa, ebből közel 4 000 tonnát termeltek a precíziós zárt rendszerekben.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Karácsonykor is a ponty, valamint az afrikai harcsa a legnépszerűbb, ezeket követi a szürkeharcsa, a süllő, a busa, az amur és a kárász. Elmondható, hogy egyre több hal kerül feldolgozott, konyhakész formában a fogyasztók asztalára, ebben a kategóriában kiemelt az afrikai harcsa, a szálkamentes húsú hal jelentős része így kerül forgalomba. A hazai élelmiszerellátáson kívül az akvakultúra ágazat komoly szerepet vállal a horgászati célú természetes vizek telepítésében is, ahová évente 4-5 ezer tonna hal kerül kihelyezésre, így elmondható, hogy a horgászszervezetek a legnagyobb vevőink közé tartoznak.
Ondré Péter, az AMC ügyvezetője elmondta, hogy a Kapj rá! halfogyasztást ösztönző kampány uniós célkitűzése volt az 5,7 kg/fő éves átlagos halfogyasztás 20 százalékkal való növelése, ami már négy 4 év alatt már 6,5 kg fölé emelkedett. A program indulása, 2017 óta csaknem 5 millió embert értek el, és 77 ezer adag ételt kóstoltattak különböző rendezvényeken - ismertette. Az édesvízi halfogyasztást népszerűsítő kampány hatékonysági vizsgálata is megmutatta, egyre többen választják az édesvízi halfajokat, amiben segítséget nyújtanak a konyhatechnológiákat bemutató kisfilmek és a receptek is. Bár a magyarok számára a halfogyasztás kiemelten a karácsonyi időszakra koncentrálódik, de érdemes egész évben halat fogyasztani magas omega-3 zsírsav, foszfor-, jód-, fluor-, szelén-, vas-, kálium- és kalcium-, valamint A-, D-, B2-, B6-, és B12-vitamin-tartalma miatt.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


