Az ünnepek alatt sok gazda elköveti azt a hibát, hogy túleteti házikedvencét, vagy olyan ételekkel kínálja meg, amelyek számára kifejezetten mérgezőek lehetnek.
Kihirdették az Az Év Szaloncukra 2021 verseny győzteseit a Magyar Édességgyártók Szövetségével közös sajtótájékoztatón. Ennek keretében az is elhangzott, hogy egy család továbbra is nagyjából egy kilogram szaloncukrot vásárol évente, és továbbra is töretlen a zselés, marcipános, kókuszos és karamellás ízek népszerűsége. Ugyanakkor egyre nagyobb az igény a hagyományos ízek, illetve diétás, organikus, vagy vegán termékek iránt, illetve a prémium termékek is egyre kedveltebbek a fogyasztók körében.
Sánta Sándor a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke beszámolt arról, hogy a járvány nagy változást hozott az édességpiacon is. Tavaly húsvétkor 25 százalékkal esett vissza a fogyasztás, és a kereskedőknek, gyártóknak jelentős problémát okozott, hogyan tervezzék az év második felét. Úgy gondolták, a karácsonyi fogyasztásra is rányomja a bélyegét a járvány, azonban 2020-ban a mikulások és szaloncukrok esetében sem volt visszaesés. Ezért idén már nagyobb kereslettel számoltak.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a minőség elsődleges szempont a vásárlásnál, ugyanakkor az árak emelkedése erre is kihathat. Az áremelkedés az alapanyagárakat érintette leinkább, és mostanra az infláció az édesség-szektorba is begyűrűzött, ezt már érzékelhetik a fogyasztók. Ennek ellenére 8 millió csokimikulás és 3500 tonna szaloncukor eladására számítanak. A teljes decemberi forgalom 45-50 milliárd forintos értékesítésre számítanak.
A zselés szaloncukor népszerűsége töretlen, Sánta Sándor elmondása szerint a fogyasztás kétharmadát ez az íz adja. A marcipános, kókuszos, karamellás és zselés együtt az eladások 90 százalékát teszik ki, míg a többi íz osztozik a maradék 10%-on.
Az Év Szaloncukra 2021-ben
2021-ben az Év Szaloncukra versenyen külön kategóriában mérkőztek meg a kézművesek, és idén is kiemelt kategória volt a hozzáadott cukrot nem tartalmazó szaloncukrok kategóriája, valamint az alacsonyabb árú (599Ft/100g alatti) kategória. Idén is kiválasztották a legjobb új ízt, de ezekben a kategóriákban csak egy győztest hirdettek.
A zsűrizésben a meghívott zsűritagok mellett az Év Szaloncukra Facebook és Instagram követői közül többeknek is lehetőséget biztosítottak a kóstolásra, továbbá a Szeretem a csokit YouTube-csatorna videós párosa a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége és a Nagycsaládosok Kispesti Egyesületének tagjai és vezetői is segítségére voltak a csapatnak.
Az Év Szaloncukra verseny győzteseit 152 szaloncukor közül választották ki. A verseny 9 kategóriájának a zsűrizésben több, mint 150 kóstoló segített. A kóstolásokra több, mint 5000 szem szaloncukrot osztottak ki zsűrizésre, hogy a megtalálják a 15 győztest.
Az Év Szaloncukra kategória első helyén a gödöllői Sulyán Cukrászda Egy falat Mennyország sütemény szaloncukor verziója végzett, amit az Eucharisztikus Kongresszus Süteményének választott süti ihletett.
A második helyen a kiskunlacházi Demeter Chocolate jamaicai feketekókuszos szaloncukra fehér csokoládéban, ami ezzel a címmel együtt három díjat is besöpört idén, míg a harmadik helyen címvédőként idén is a maklári Stühmer pisztácia krémes szaloncukra végzett.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Év Szaloncukra kézműves kategóriájában a gödöllői Sulyán Cukrászda fehércsokoládéba mártott roppanó kekszes fehér csokoládés trüffel szaloncukra lett az első, a második az idén 3 díjat besöprő Jamaicai feketekókuszos szaloncukor fehér csokoládéval végzett a Demeter Chocolate-től, a harmadik helyen pedig a gyulai Kézműves Cukrászda sós-karamella szaloncukra végzett.
Az Év Cukormentes Szaloncukra első helyezettje a maklári Stühmer mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé édesítőszerekkel, szaloncukra lett, ami édesítőszert sem tartalmaz, a második helyezett a Lissé Kft. Aranygaluska ízű szaloncukra, a harmadik helyezett pedig a Stühmer narancsos szaloncukra édesítőszerekkel lett.
Az alacsonyabb árú (599Ft/100g alatti) szaloncukrok közül első helyen végzett a TESCO banános-ropogós és málnás-robbanócukorkás szaloncukra, második helyre a LIDL hozzáadott cukor nélküli fehércsokis eper és sárgabarack ízű szaloncukra került, a harmadik a Nestlé Boci meggyes zselés szaloncukra lett.
A legjobb marcipános szaloncukor az orosházai Hóvirág Fagylaltbár vörösboros-aszalt szilvás marcipános szaloncukra, a legjobb karamellás szaloncukor a keszthelyi Sütibbolt ropogós ostyás sós-karamellje lett, a legjobb mogyorós szaloncukor a Stühmer piemontei mogyorós szaloncukra, a legjobb kókuszos szaloncukor a Demeter Chocolate idén háromszoros díjnyertes jamaicai feketekókuszos szaloncukra, míg a zselés szaloncukrok közül címvédőként a múlt évi nyert a Choco Garden meggyes zselés szaloncukra lett a győztes, akik évek óta magukénak tudhatják a legjobb zselés szaloncukor címét és ebben a versenyben is ismét az élen végeztek.
Az idén először megjelenő új ízek közül a Boci meggyes zselés szaloncukra lett a győztes.
„Az Év Szaloncukra 2021” verseny legjobbjai tehát:
Ízek versenye
- Kókusz kategória legjobbja: Jamaicai feketekókuszos fehércsokoládés szaloncukor (Demeter Chocolate)
- Karamell kategória legjobbja: Ropogós ostyás sós-karamellás szaloncukor (Keszthelyi Sütibolt)
- Mogyoró kategória legjobbja: Piemontei mogyorós szaloncukor (Stühmer)
- Marcipános kategória legjobbja: Vörösboros aszaltszilvás marcipán (Hóvirág Fagylaltbár)
- Zselés kategória legjobbja: Meggyes-zselés szaloncukor (Chocco Garden)
Alacsony árkategória legjobbjai (<599Ft/100g)
- Tesco banános-ropogós és málnás robbanócukorkás tejcsokoládés szaloncukor
- Lidl fehércsokis-epres barackos cukormentes szaloncukor
- Boci meggyes-zselés szaloncukor
Az Év Cukormentes Szaloncukrai
- Stühmer mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé szaloncukor édesítőszerrel
- Lissé aranygaluskás szaloncukor
- Stühmer narancsos-fahéjas szaloncukor édesítőszerrel
Legjobb kézműves szaloncukrok
- Roppanókekszes fehércsokis trüffel szaloncukor (Sulyán Cukrászda)
- Jamaicai feketekókuszos fehércsokoládés szaloncukor (Demeter Chocolate)
- Sós-karamellás étcsokoládés szaloncukor (Gyulai Kézműves Cukrászda)
Az Év Szaloncukrai
- "Egy falat sütemény" (Sulyán Cukrászda) - a Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus hivatalos süteményének ízvilágában
- Jamaicai feketekókuszos fehércsokoládés szaloncukor (Demeter Chocolate)
- Pisztáciás krémmel töltött fehércsokoládé szaloncukor (Shühmer)
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








