Sokkal több magyar zöldséget szeretnének látni a termelők a boltokban, ennek az aránya ugyanis még mindig nem tért vissza a 2019-es szintekhez.

Nagy lehetőséget kapnak a helyi kistermelők, hogy nagyobb áruházláncok polcain is megjelenjenek - hangzott el a Magyar Termék Nonprofit Kft. és a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. online sajtótájékoztatóján. Az ősztől induló programban a kisvállalkozók 6 hipermarketben üzemelő átvételi ponton adhatják le termékeiket, melyek ellenőrzést követően a boltok polcaira kerülnek. A tájékoztatón Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője és Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója ismertették a gyártók és kereskedők összefogásával idén először életre hívott Hazai Termékek Hónapjának programját is.
A SPAR bejelentése szerint ősztől az ország 6 InterSpar áruházában létesítenek olyan átvételi pontot, ahol kisebb cégek, beszállítók kapnak lehetőséget, hogy a boltok polcaira kerüljenek. Kifejezetten helyi termelőket keresnek: az áruház 50 kilométeres környezetében működő kisvállalkozók kapnak így lehetőséget. Az élelmiszeripari beszállítói program az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program keretében valósult meg.
Az Irinyi Terv keretében megvalósuló, 35 milliárd forrású Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program (ÉLIP BFP) fő célja a Magyarországon működő élelmiszeripari, koordinátor jellegű funkciót is ellátó vállalkozások, jellemzően a kiskereskedelmi láncok, a vendéglátóipar HORECA (Hotels, Restaurants, Cafés) szegmensének, illetve a közétkeztetés gazdasági szereplői által támasztott igények és a hazai élelmiszeripari beszállítói képességek közötti különbségek áthidalásának támogatása. Ennek a programnak keretében támogatja most a helyi termelőket a SPAR: már 30-nál több együttműködés jött létre az áruházlánc és a gyártók között.
Az áruházlánc folytatja továbbá a múlt évben is sikeres kezdeményezését a HungariCoolt, amely szintén kisvállalkozásoknak ad segítséget a "polcrajutáshoz". Ismételten felhívták a figyelmet, hogy a SPAR HAZAI.SZERETEM márkanévvel ellátott új termékcsalád élelmiszerei augusztus 19-től elérhető az áruházakban: ezek kiváló minőségű, hagyományos magyar ízvilágú élelmiszerek. A kezdeményezés által vállalat a belföldi gyártóktól, beszállítóktól érkező áruk vásárlásának ösztönzésével a fenntartható gazdálkodáshoz is hozzájárul.
Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője beszámolt arról, hogy mára mintegy 190 cég több mint 4500 terméke és szolgáltatása viseli a tájékoztatást szolgáló védjegyek valamelyikét. Az elmúlt években - részben a járvány hatására - rohamosan bővült a Magyar Termék védejegyet használó vállalkozások köre, és ilyen ütemben haladva akár a 200 ezres álomhatárt is elérhetik év végére.
Beszámolt továbbá arról, hogy augusztusban elindult hagyományteremtő céllal a a Hazai Termékek Hónapja. Benedek Eszter egy a lapunknak korábban adott interjúban elmondta: ebben a kampányban most öt hálózat vesz részt egyidőben: az Auchan, a CBA, a SPAR, a Metro és a Kifli.hu csatlakozott a nagy, közös összefogáshoz.
A járvány 2020-as kitörése után elindított „Vedd a hazait! Védd a hazait” akció folytatásaként a gyártók és kereskedők összefogásával az idén először létrejöhetett a Hazai Termékek Hónapja, aminek keretében egész augusztusban akciókkal, népszerűsítő kampányokkal ösztönözzük a fogyasztókat a magyar áruk vásárlására
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
– mondta el Benedek Eszter, aki azt is hozzátette: a kutatások azt mutatják, hogy a járvány hatására nőtt a hazai termékek népszerűsége, a legjobban éppen a fiatalok körében, akiknél eddig kevésbé volt fontos döntési szempont a vásárolt áruk eredete. Az egy év alatt országosan ismertté vált, önálló védjegyként is bejegyzett, a cégek által előszeretettel használt #veddahazait népszerűségéből kifejlődő Hazai Termékek Hónapja megerősíti azt a tendenciát, hogy az áruházláncok is egyre aktívabban népszerűsítik a hazai termékek vásárlását.
Az augusztusi akcióban egyszerre 5 kereskedőcég vesz részt, amire korábban még nem volt példa.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


