Jobban járhat az, aki idén akarna belevágni egy étteremvásárlásba vagy büfébérlésbe, legalábbis ami a bérleti vagy eladási árakat illeti.

Egyelőre nem okozott tömeges drágulást az elviteles ételek áfakedvezményének megszüntetése. A belföldi turistaparadicsomokban most van elég beülős vendég, a pesti éttermek egy része viszont még ki sem nyitott. - írja a Világgazdaság
Nyolc és fél hónap után, augusztus 1-jén megszűnt az elviteles, valamint a házhoz szállított ételekre és italokra a járvány miatti veszélyhelyzetben 27 százalékról 5 százalékra csökkentett áfakulcs, amivel a novemberi teljes étterembezárás után élhettek a kedvezményezettek. A helyben fogyasztás maradt az 5 százalékos kategóriában, miként az a pandémia előtt is volt. Az összes többi esetben, akár elvitelre kéri, akár házhoz szállítva rendeli meg a vendég, 27 százalékos áfával kell számlázni mindent. Az első napok tapasztalatait összegezve a Wolt ügyvezetője, Tajta Ákos úgy értékelt a VG-nek, hogy a velük szerződésben lévő éttermeknél a bruttó végfelhasználói árakban nem tapasztaltak változást az áfa mértékének emelkedését követően.
Az étel-házhozszállítás piacán most is érzékelhető a szokásos nyári visszaesés, de ősztől ismét a forgalom emelkedését várják.
Okkal, hiszen az elmúlt időszakban, a járványügyi korlátozások hatására, sokan hozzászoktak a házhoz szállításhoz az élelmiszerek és a meleg ételek terén is. Többen rendelnek, de nem többet, amit pontosan tükröz, hogy az elmúlt másfél évben a Wolt forgalma például több mint a négyszeresére nőtt, a kosárérték viszont nem változott, és ma is átlagosan 3–5 ezer forint között mozog.
Éttermi körökben egységes az álláspont, hogy az áfaemelés hatása kivédhetetlen az árazásban. Az érintett vállalkozások át fogják hárítania a vendégekre az adóemelésből fakadó többletköltségeket, ráadásul másfél év vegetálás után amúgy is megemelkedett munkabér- és élelmiszer-beszerzési költségek hárulnak rájuk.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A házhoz szállítás – mint azt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) gasztronómiai társelnöke, a La Perle Noire étterem társtulajdonosa, Gendur András a lap kérdésére kifejtette – nem minden étteremnek volt járható menekülőút a járványhelyzetben. A Covid-időszak legsúlyosabb hatása a nemzetközi turizmus összeomlása, amely a korlátozások feloldása után sem épült még vissza.
A belföldi turizmusból a kedvelt nyaralóhelyeken üzemelő vendéglátó üzletek most komoly bevételhez jutnak, de a budapesti piac még mindig keresi önmagát, a belvárosi helyek fele nyitott ki, a külföldi vendégek hiánya miatt a többieknek még mindig nincs mire. A házhoz szállítás piacán épp a turistaforgalomra épülő helyek nem találták meg a számításukat, miként a vidéken működő éttermek nagy része sem igazán – mondta a szakember.

Kivételes akciót robbant a Lidl a héten: ilyen leárazás nem sokszor van, indulhat a roham a boltokba
Beütött a kánikula, az Aldi után most a Lidl akcióz le hűsítő berendezések.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


