Így állják a sarat a magyar boltok, üzletek a szabályokkal: rengeteg az ellenőrzés

Így állják a sarat a magyar boltok, üzletek a szabályokkal: rengeteg az ellenőrzés

2021. június 12. 15:03

"A fogyasztóvédelem a vevők és kereskedelmi dolgozók egészségére ügyelve immár két hónapja folyamatosan ellenőrzi a védelmi intézkedések betartását” – mondta Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, a tapasztalatok szerint a vállalkozások többsége megértette, elfogadta,  és megfelelően érvényesíti az előírásokat.

A fogyasztóvédelmi hatóság többek között az üzlethelyiség méretével arányos létszámkorlátozások betartását, a vásárlóterek és a bevásárlókocsik folyamatos fertőtlenítését, a vevőknek szánt kézfertőtlenítők kihelyezését kéri számon az üzemeltetőkön.

A fővárosi és megyei kormányhivatalok munkatársai eddig összesen 3 370 üzletben fordultak meg. 433 kereskedelmi egység esetében tapasztaltak jogsértést, így a kifogásolási arány 13 százalék alatti. A leggyakrabban a kézfertőtlenítőt nem biztosították a vásárlóik számára a boltok. A mulasztáson ért üzletek több mint fele, 54 százaléka már az ellenőrzés alatt pótolta a feltárt hiányosságot.

167 kereskedelmi egységnél az utóellenőrzés is megtörtént, a szakemberek második látogatásukon jellemzően nem találtak kifogásolnivalót.

Három Csongrád-Csanád megyei pékség esetében azonban továbbra is fennállt a korábban megállapított jogsértés. A szabályok megszegése miatt az üzemeltető vállalkozásra 200 ezer forintos közigazgatási bírságot szabtak ki.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A két hónapja zajló fogyasztóvédelmi ellenőrzések azt mutatják, hogy az üzletek tisztában vannak a jogszabályi előírásokkal, megfelelően gondoskodnak azok betartásáról és betartatásáról, együttműködőek az esetleges hibák javításában

– összegezte az eddigi tapasztalatokat a miniszterhelyettes.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2025. december 4. csütörtök
Borbála, Barbara
49. hét
December 4.
A cookie napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 4. 18:33