Az adóhatóság júliustól életbe lépő változtatásai gyökeresen érinthetik a vállalkozások mindennapjait
Mednyánszky László, Vaszary János és Szőnyi István egy-egy munkája kerül hamarosan kalapács alá, az árverést elektronikus úton tartja meg a NAV - írja a Magyar Nemzet.
Mint írják, az utóbbi időben ritka fogásokra tett szert a magyar adóhivatal, és ezeket a műkincseket most el is árverezik. Ilyen többek között Mednyánszky László, Vaszary János és Szőnyi István egy-egy munkája - tájékoztatta a lapot Kis Péter András, a szervezet szóvivője, aki azt is elmondta,
Ahogy látszik, ezek kifejezetten értékes képek, ezeket azonban csak úgy lehet megszerezni, ha az elektronikus árverésen tett licitek el érik legalább az érték felét. Az ilyen nagyértékű licitek egyébként kifejezetten ritkák, az elmúlt években mindössze 10 ilyen eset volt.

Kivételes akciót robbant a Lidl a héten: ilyen leárazás nem sokszor van, indulhat a roham a boltokba
Beütött a kánikula, az Aldi után most a Lidl akcióz le hűsítő berendezések.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


