Augusztus 2-án a Lidl Magyarország egy meglepetésekkel teli kampány keretében mutatta be legújabb divatikonját.
Már most a tavalyi rekordáron mérik a piacokon a diót. A vásárlók novemberben már elkezdték felvásárolni a bejglibevalót, mert félnek attól, hogy karácsony közeledtével még ennél is többe fog kerülni a pucolt dió.
Már egy hónappal karácsony előtt elkezdtek bespájzolni dióból a magyarok, mert tartanak attól, hogy az ünnep közeledtével még a mostaninál is drágább lesz. Már két hete 4500 forintért adták a dióbelet az egyik békéscsabai piacon, ám az RTL Híradónak az üzletvezető azt mondta, az még a tavalyi termésből maradt, az idei dió kb. mostanára kerül majd a polcokra. Az árak pedig elkezdtek felfelé szökni.
A riportban felidézték, tavaly a karácsony előtti napokban került ennyibe a pucolt dió kilója, ami akkor rekord volt. Az idei árrobbanás oka a szélsőséges időjárás, 2020-ra 3500 tonna diótermést várnak a termelők, feleannyit, mint a sokévi átlag. Apáti Ferenc, FruitVeB elnöke azt mondta, a már így is magas dióárak 10-15 százalékkal emelkedhetnek karácsonyig.
Hozzátették, nem csak a dió miatt lesz idén drágább a bejdli: a tojás 6,3 százalékkal, a liszt 11-gyel, a cukor pedig 11,6 százalékkal drágább most, mint tavaly ilyenkor.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A jövő oktatásának legfontosabb kérdése: kiválthatja az AI a hagyományos tananyagot?
A Tudományos Diákköri Mozgalom már évtizedek óta szerves része a magyar felsőoktatásnak.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


