Az állatok sem maradtak karácsonyi ajándék nélkül: különleges ünnepi lakomát tartottak a debreceni állatkertben. Idén a parányi gibbonbébi vitte idén a show-t!
Két országos adománygyűjtést is elindított a Magyar Református Szeretetszolgálat a nehéz körülmények között élő családok, gyermekek és idősek megsegítésére. A Szeretetdobozokba alapvetően olyan élelmiszereket várnak, amelyek hosszú szavatossággal bírnak, és nem törékeny üvegben vannak. Emellett a szeretetszolgálat Kívánságlista elnevezésű programja keretében idén 2020 rászoruló gyerek karácsonyi kívánságait, legfőbb vágyait teljesíthetik az adományozók.
A Szeretetdoboz adományozása esetén olyan tartós élelmiszereket várnak, amiket egy-egy spájzban a családok jó időre el tudnak tárolni. Itt lehet gondolni az olajra, a tésztára, a lisztre és a cukorra, a rizsre, valamint bármilyen fűszerre, továbbá olyan alapokra, amikből valamilyen szószokat lehet készíteni, illetve egy tál ételekre, konzervekre - sorolta az InfoRádiónak Simon Annamária, a szeretetszolgálat adománykoordinációs ágazati koordinátora.
A gyermekek kívánságait pedig háromféleképpen lehet teljesíteni: egyrészt az online felületen kiválasztott ajándék megvásárlásával, melyet postai úton, futárszolgálattal vagy személyesen lehet eljuttatni a szervezethez. Ha valakinek nincs módja megvenni a kiválasztott gyermek ajándékát, annak árát is felajánlhatja, ebben az esetben a Szeretetszolgálat vásárolja meg a vágyott meglepetést. Valamint lehetőség van arra is, hogy használt, de jó állapotú termék formájában teljesüljön a kívánság.
Folyamatosan él a 1358-as adományvonal is, ennek tárcsázása, vagy egy-egy SMS küldése 500 forint támogatást jelent a szeretetszolgálat alapműködésére, illetve minden egyes programjára. A tartós élelmiszergyűjtés és a kívánságlista program is november 2. és 30. között zajlik. További információ a jobbadni.hu oldalon olvasható.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








