22 °C Budapest

Betehet a kijárási korlátozás a nonstop boltoknak: a benzinkutaknak sem jön jól

2020. november 4. 16:01

A frissen bejelentett kijárási korlátozás szabályai egyértelműek. Éjfél és reggel 5 óra között mindenki köteles a lakóhelyén, a tartózkodási helyén vagy a szálláshelyén tartózkodni. Kivétel a munkavégzés, a munkába járás, vagy a munkából hazajutás, vagy az egészség védelme érdekében az otthonunk elhagyása. Ez azt jelenti, hogy a non-stop kisboltokat sem kereshetjük fel éjszaka.

A nyitvatartás idejét néhány korlátozástól eltekintve minden boltos úgy alakítja, ahogyan vásárlói azt leginkább kedvelik. Nem is egyforma, hiszen bolttípusonként, földrajzi térségenként is eltérő. Számos kisboltos választotta azt a korábbi években, hogy éjjel-nappal nyitva tart. Ennek oka, hogy a nyitvatartás nemcsak a vásárlók kényelmét szolgálja, hanem a reklámértéke is jelentős - írja a blokkk.com szakportál.

Nyilván a non-stop üzemmód hozott eddig annyi többletet a bevételekben, hogy megérte. Az éjszakai nyitvatartásban még a méretesebb boltosok is láttak fantáziát, hiszen például a Manna ABC boltjai éjjel-nappal nyitva tartanak. És ezek már némileg nagyobb alapterületűek, mint a picurka non-stop boltocskák. Hasonló nyitvatartási modellel futnak a Roni ABC boltok is, éjjel-nappal nyitva. De ennek a kijárási korlátozással vége, hiszen ha az emberek nem kereshetik fel éjjel az üzleteket, nincs értelme nyitva tartani.

A trafikok közül is jó néhányan éjjel-nappal nyitva tartottak, és a dohányáru mellett egyebeket is árulnak. Nos ennek éjféltől hajnali ötig vége, vagy legalább is kevés értelme és haszna lenne. Például virágbolt, ajándékbolt is akad éjjel-nappal nyitva, de már ez sem mehet tovább. És tankolni sem ugorhatunk el éjszaka, legfeljebb csak “munkába menet és munkából jövet" címmel ugorhatunk be. Feltehetően megcsappan majd a benzinkutaknál az éjszakai tankolás is.

Az átvevőpont szolgáltatást nyújtó benzinkút sem kereshető fel azért, hogy éjszaka átvegyük a webáruházi rendelést. A csomagautomata is hiába működhet 24 órán keresztül, oda sem mehetünk el a tiltott időszakban. Persze, a webáruházi szállító elhelyezheti benne a megrendelt portékát hajnali három órakor, de a megrendelő vásárló csak hajnali öt órakor startolhat el érte. Az ügyeletes gyógyszertár egyértelműen a kivételek közé tartozik, oda nyilván változatlanul lehet menni továbbra is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A boltoktól eltérően más a helyzet a nagykereskedelemben: itt az értékesítés is, a vásárlás is munkavégzés, hiszen a boltosok, vendéglősök, szolgáltatók járnak oda. Tehát annak nincs akadálya, hogy a boltos hajnali öt óra előtt felkerekedjen árut beszerezni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 28. szerda
Emil, Csanád
22. hét
Május 28.
A Kihívás Napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 28. 08:13