Újra felröppent a hír, hogy Five Guys étterem nyílhat Budapesten. Egy TikTok-videó ismét lázba hozta a rajongókat.
2020 nemcsak a koronavírus, az időjárás szempontjából sem kedvező év, legalábbis azoknak a gazdáknak biztosan nem, akik a gyümölcstermesztésben érdekeltek. Egy jó évjáratban akár 8-900 ezer tonna alma is megteremhet, míg egy rosszabb szezonban 300-400 ezer közt alakul a termés. A FruitVeB szakemberei szerint 2020-ben az országos mennyiség 300-350 ezer tonna közé várható, amely, ha beigazolódik, tízéves összehasonlításban a második legrosszabb eredmény lesz a 2011-es év után, és 15-25%-kal rosszabb a tavalyi évnél. A HelloVidék egy kerekegyházi, főként almatermesztésben érdekelt vállalkozót kérdezett az idei szezon viszontagságairól.
Az idei évben sajnos nem tudunk minden olyan idénymunkát végzőnek lehetőséget biztosítani, akik minden évben megbízhatóan jönnek dolgozni, tekintettel arra, hogy a gyümölcseink több mint 70%-a elfagyott tavasszal - emelte ki a 2020-as év legnagyobb csapását a kerekegyházi vállalkozó. A március végétől jelentkező fagyok nemcsak az almát, de a kajszit, őszibarackot, cseresznyét és körtét is megtizedelték, így nem meglepő, hogy az idén elszenvedett károk miatt igencsak felszaladtak az árak.
A gyümölcsök esetében 46%-os a drágulás, az alma fogyasztói ára pedig a duplájára nőtt a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi jelentése szerint. Ifj. Szappanos Gábor és édesapja egy megszokott évben 1000-1200 tonna almát szokott betakarítani, míg idén örülnek, ha a tervezett 200 tonna összejön, ami legalább a szerződéses partnereik igényeit fedezi. A kerekegyházi vállalkozó megjegyezte, a hidegre fokozottan érzékeny csonthéjasoknál sokkal nagyobb a kár, például kajsziból idén összesen 2 szem termett, amit veszteség ide vagy oda, kellő humorérzékkel próbál meg kezelni, mert rögtön hozzátette, így legalább tud önköltséggel számolni.

Itt a bejelentés: népszerű bor tűnik el a magyar boltok polcairól, itt senki ne keresse többé ezeket
Légli Ottó bejelentette: 2025-től nem találkozhatunk többé a borászata palackjaival a hipermarketekben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


