12 °C Budapest

Kettészakadt az ország: ennyivel kevesebbért vásárolnak be a szegényebb megyékben

2020. február 23. 11:00

2019-ben 3 433 forint volt az egy főre jutó napi boltos vásárlások értéke, Budapesten 4 184 forint, Nógrádban 2 216 forint. Ez a mutató persze minden megyében nőtt az elmúlt években, sőt, Nógrádban sokkal nagyobb ütemben, mint Budapesten. Az autóipar és a Balaton nagyot húzott a boltos világon. 

Budapesten 4.184 forint, Nógrádban 2.216 forint jutott naponta egy vásárlóra a boltos költekezést nézve 2019-ben. Az országos átlag 3433 forint volt. Az éves egy főre jutó boltos költekezést nézve a mutató kivétel nélkül minden megyében nagyobb lett az elmúlt években, minden megyében évről-évre többet költöttek a vásárlók. 2017-2019 időszakában a havi bruttó átlagkeresetek évente 10 százalék feletti ütemben emelkedtek, a boltos világ pedig ez alatt a három esztendőben évről-évre átlag 6,1százalékos átlagos tempóban bővült. 

Az ország megyéit nézve ugyanakkor mindig is voltak különbségek, nyilván egy-egy földrajzi térség gazdasági sajátosságaitól függően. Nem a boltos tehet arról, hogy a vásárlójának mennyi a fizetése, de hát a bérkülönbségek is rányomják a bélyegüket a boltos világra. A boltos költekezésben végül a döntő a vásárló pénztárcája, ami nem mindenütt egyformán vastag.

Sokat számít a megyék iparosodottsága. Budapestet jobbára azok a megyék követik, ahol az elmúlt időszakban megindultak a járműipari beruházások, megtelepedtek az autógyártók és beszállítóik. De egy Paks is sokat nyomott a mérlegen. Pest megye élbolyban elfoglalt helye sem véletlen, hiszen a főváros vonzereje mind a munkaerő foglalkoztatásában, mind beruházásokban erős.

Sokat számít az idegenforgalom is, így a Balatont övező megyék is előkelő helyeken szerepelnek a sorban, még alacsonyabb átlagkereset mellett is. A nagy nyári nyaralóroham felhúzza a boltos világot is.

15 megyében egymillió forint felett volt 2019-ben az egy főre jutó éves boltos költekezés értéke. A fővárosban 2017-2019 között ez 15 százalékkal nőtt, Nógrádban viszont 23 százalékkal. A második Győr-Mosonban 12 százalékkal, az utolsó előtti Szabolcsban 21 százalékkal emelkedett a mutató. Tehát a kisebb költekezők jobban tekernek, hasonló kép rajzolódik ki Pest megye és Borsod között is.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Végül ez kerekedett ki az egy főre jutó éves boltos költekezés méréséből:

 

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 29. csütörtök
Magdolna
22. hét
Május 29.
A régészet napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 28. 21:13