Az Xtra program 30 napig díjmentesen kipróbálható, így a vásárlók kockázat nélkül tapasztalhatják meg az ár- és szolgáltatásbeli előnyöket.
Továbbra sem vitték el az Ötöslottó gigászi, mára 2,7 milliárd forintra duzzadt főnyereményét. Ezen felbuzdulva utána jártunk annak, hogy a lottó 62 éves történetében mely számokat húzták ki a legtöbbet, és melyeket legkevesebbszer. És, bár a poént most még nem lőjük le, azt eláruljuk, hogy bődületes különbség van a legtöbbet és a legkevesebb kihúzott szám között, de a legtöbb 15-öt, illetve a legkevesebb 15-öt kihúzott szám között is. Hát ilyen ez.
22. hete nem sikerül senkinek eltalálnia azt az 5 számot az Ötöslottón, amivel bankot lehetne robbantani. Utoljára a 26. héten ütötték ki ugyanis ki a jackpotot, ami akkor 1,1 milliárd forintot fizetett, ám a nyereménykosár most már 2,74 milliárd forintnál tart, és egyre csak duzzad. Nem is csoda, hogy hétről-hétre magyar játékosok milliói próbálnak szerencsét az alapjátékok megvásárlásával, bízva abban, hogy ők ütik ki a főnyereményt.
Igen ám, de biztos, hogy ez a rengeteg ember jó stratégiával játszik? Korántsem. Korábbi cikkünkben például azt vizsgáltuk, milyen praktikákkal lehet megpróbálkozni akkor, ha az ember kitölt egy szelvényt:
- érdemes nagy számokat is megjátszani, nem csak az ember életében fontos "naptár alapú számokat",
- nem kell mindig szép minták szerint ikszelgetni,
- érdemes lehet őrült, teljesen ad hoc számsorokkal játszani,
- és a gép kitöltésben is simán megérheti megbízni.
Egy taktika mind felett?
A kitöltési stratégián tehát érdemes elmerengenie minden hazai szerencsevadásznak, mi azonban most ennél egy lépéssel tovább merészkedtünk, és megnéztük, hogy 1957 óta mely számokat húzták ki a legtöbbször az Ötöslottón, illetve mely számok voltak azok, amik hajlamosabbak voltak inkább benn maradni a sorsológömbben.
Elöljáróban azt persze szeretnénk leszögezni, hogy egy adott sorsoláson minden számnak a kihúzási esélye ugyanakkora, ráadásul azt is szem előtt kell tartania minden játékosnak, hogy az Ötöslottón a főnyeremény kiütésének az esélye 1 a 43 949 268-hoz. Csak érdekességképpen, annak az esélye, hogy valaki egy szupermodellel randizzon 1a 88 000-hez; annak hogy valaki írjon egy New York Times bestsellert 1 a 220-hoz; annak viszont, hogy egy kisgyermekből, bárhol is él a világon, olyan felnőtt legyen, aki eljut az űrbe, 1a 13 200 000-hez az esélye. Azaz még ennek a kiskrapeknek is 3,3-szor nagyobb az esélye az űrsétára, mint hogy valakinek telitalálata legyen Magyarországon az Ötöslottón.
De most hogy ezt tisztáztuk, térjünk vissza az Ultimate Ötösünkhöz, azaz ahhoz az öt számhoz, amit az elmúlt 62 évben a legtöbbször kihúztak. Hiába kellene ugyanis elméletileg nagyjából egyenlően eloszlania a kihúzott számoknak, a gyakorlatban bizony egész nagy különbség figyelhető meg a legtöbbet kihúzott szám és a legkevesebbet kihúzott szám között. Egészen pontosan
A különbség tehát egyáltalán nem kevés. Ha belegondolunk, akkor a legtöbbet kihúzott szám 78 sorsolással szerepelt többön, mint a legkevesebbet kihúzott szám, ez pedig bőven több mint egy évnyi sorsolást jelent. De melyik is a legtöbbet kihúzott szám az Ötöslottók történetében? Dobpergés:
A hármas számot ugyanis összesen 217-szer húzták ki eddig, ami 9-el több, mint a második legtöbbet kihúzott szám, ami az 1-es, ezt összesen ugyanis 208-szor húzták ki. A harmadik legtöbbet kihúzott szám a 29-es (204 sorsoláson szerepelt), a negyedik legtöbbet kihúzott szám a 42-es lett (202 sorsoláson szerepelt), míg az ötödik legtöbbet kihúzott szám a 15-ös lett (201 sorsoláson vett részt). A statisztikák alapján tehát a legtöbbet kihúzott 5 szám az Ötöslottó történetében a következő:
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ez az öt szám tehát valahogy többször jön szembe a mindenkori magyar szerencsevadászokkal, mint a többi 85. Igaz, ami igaz kifejezetten ezzel a számsorral, még soha, senki nem robbantott bankot, mégis többször ragadnak fenn a rostán számhúzáskor. De lássuk, melyik az 15 szám, amit eddig a legtöbbet húztak ki az Ötöslottó történetében:
A statisztikákból jól látszik, hogy a hatodik és a tizenötödik legtöbbet kihúzott szám között csupán hat sorsolásnyi a különbség. Itt tehát a különbségek jóval kisebbek és egyenletesebbek, mint a legtöbbet és a legkevesebbet húzott szám között. De akkor lásuk, melyik az a 15 szám, amit a legkevesebbszer húztak:
A legkevesebbet húzott számoknál is elég egyenletes az eloszlás, de az itt is látszik, hogy a 88-as több majd tíz sorsolásnyival le van maradva a 2. legkevesebbet húzott számtól. Érdekes megnézni azt is, hogy mekkora különbség mutatkozik a legtöbbet kihúzott 15 szám és a legkevesebbet kihúzott 15 szám között, már ami a sorsolások számát illeti. Ugyanis míg a 15 legtöbbet húzott szám összesen 3005 sorsoláson tűnt fel, addig a legkevesebb 15 mindössze 2363-on.
Hiába tehát, hogy minden számnak ugyanannyi az esélye, hogy kihúzzák, mégis látszik, hogy egyes számok sokkal inkább Fortuna kegyeltjei megfelelően hosszú távon, mint mások. A mai sorsolásig pedig még van néhány óra, úgyhogy sok szerencsét mindenkinek.
Címlapkép: MTI/Mónus Márton
KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső ÖTÖSLOTTÓ aloldalunkon
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







