17 °C Budapest

Így vernek át a bulinegyedben: szétcsapott a NAV a kocsmák között

2019. július 25. 08:30

Az italokkal kapcsolatos trükközéssel: pancsolással, hígítással már tavaly is lebuktak egyes vendéglátóipari egységek a VI. és a VII. kerületben, ennek ellenére még mindig gyakori, hogy a gyengébb minőségű italokat prémium kategóriás üvegbe töltenek, és drágán kínálnak. Többek között erre derült fény a közelmúltban tartott razziában, amelyet több hatóság tartott a fővárosi bulinegyedben.

Ismét razziáztak a hatóságok a fővárosi bulinegyedben, és ismét számos szabálytalanságra derült fény - írja a Magyar Nemzet. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tegnap hozta nyilvánosságra a legújabb ellenőrzés eredményeit. A közlés szerint a vizsgálatsorozat ideje alatt hatósági emberek valóságos tömege jelent meg Budapest VI. és VII. kerületében: a NAV munkatársai mellett az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a két érintett önkormányzat szakemberei vizsgálták meg a viszonyokat a helyi szórakozóhelyeken és üzletekben.

A razziában elsősorban az enni- és az innivalókra koncentráltak az ellenőrök: az élelmiszer-biztonsági szempontok mellett ellenőrizték az alkoholos italok kezelésének, árusításának körülményeit, az erről szóló szabályok megtartását is. Mindezeken túl lényeges volt, hogy a vállalkozások átadták-e vevőiknek a nyugtát, a számlát, bejelentették-e alkalmazottaikat és megfizették-e korábban a közterheket.

Az adóhatóságnál megfigyeltek egy érdekes - tulajdonképpen érthető - jelenséget, nevezetesen azt, hogy a vállalkozások bizonyos értelemben készültek a razziára. A NAV ugyanis - szokásához híven - az adótraffi­pax elnevezésű tájékoztatási felületén előre közzétette, hogy ellenőrzéseket tartanak a fővárosi bulinegyedben.

Az adott héten 230-cal megemelkedett a bejelentett alkalmi munkavállalók száma, és húszezerrel több nyugtát adtak ki, mint a korábbiakban.

Ugyanakkor az esetek több mint felében így is szabálytalanságot találtak az ellenőrök, és csaknem minden alkalommal különféle termékek lefoglalásáról is határoztak. A hatósági tájékoztatás szerint még mindig gyakori a zárjegy nélküli alkoholtermékek forgalmazása vagy az, hogy gyengébb minőségű italokat prémium kategóriás üvegbe töltenek át. Érdemes megemlíteni, hogy az akcióban részt vevő végrehajtók 15 millió forintnyi tartozás miatt eszközöket és készpénzt foglaltak le. Akadtak olyan üzletek is, amelyek az ellenőrzés hetében technikai üzemszünet miatt zárva tartottak. A NAV azt közölte, hogy ezek a vállalkozások a jövőben kiemelt adóhivatali figyelemre számíthatnak.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Különösebben jó tapasztalatokat egyébként nem szereznek mostanában a bulinegyedben a hatóságok - jól jelzi ezt például a tavaly nyári razzia eredménye is: akkor minden negyedik ellenőrzött vállalkozásnál fény derült valamilyen szabálytalanságra. A felkeresett vendéglátóhelyek háromnegyedé­ben például súlyos jövedéki problémákra bukkantak a pénzügyőrök: sok esetben találtak zárjegy nélküli, pancsolt italt, de az is előfordult, hogy az előírtnál lényegesen kisebb alkoholfoka volt a felszolgált innivalónak.

Eközben az élelmiszer-biztonság szakemberei több esetben a helyszínen semmisítettek meg lejárt szavatosságú söröket, borokat, más alkoholos italokat, s kivontak a forgalomból 130 kilogramm húst és úgynevezett tenger gyümölcseit.

Az ellenőrzést egyébként akkor is előre meghirdették, s a bevallott forgalom abban az időszakban is szépen megugrott. Az adóhivatal ezen a nyáron nagy számban tart ellenőrzéseket a frekventált, sokak által látogatott idegenforgalmi és szezonális helyszíneken, vállalkozásoknál. Mint arról lapuk beszámolt, a bulinegyedbeli razzia mellett számos megyében vizsgálódott a NAV az út menti zöldségeseknél, máskor a fagylaltozók, a cukrászdák működését vették górcső alá, az utóbbi időben pedig a strandokon tartottak ellenőrzéseket. A revizorok eddig több héten át járták a Balaton környékét.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 18. szerda
Arnold, Levente
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?