23 °C Budapest

Hiába a csillagászati fizetések, kritikus a létszámhiány a magyar boltokban

2019. április 11. 15:30

2019 is munkaerőhiánnyal indult a boltos világban: a létszám alig változott. A legnagyobb gond jelenleg a fluktuáció. Pedig emelkedtek bérek. Jelenleg a Dunántúlon pontosan annyian dolgoznak a boltokban, mint az ország túlsó felén.

A kiskereskedelmi vállalkozások álláshirdetéseinek száma nem sokat változott az elmúlt időszakban, hiába ért véget a karácsonyi roham és esett alacsonyabb szintre a januári forgalom a megelőző decemberihez képest. A munkaadók igyekeznek begyűjteni minél több jelentkezőt, hiszen a dolgozók között nagy a fluktuáció, akár már pár ezer forintért is odébb állnak - olvasható a blokkk.com elemzésében.

A statisztika szerint 2019 januárjában alig változott a létszám a boltokban, a nagyobb, négy főnél többet foglalkoztató vállalkozások körében. A képhez hozzátartozik, hogy a 130 ezer kiskereskedelmi értékesítőhelyből 70 ezer olyan, ahol a vállalkozásnak, vagy a vállalkozónak csak egy boltja van, így ezek, a boltos kisvállalkozások jelentős része már nincs benne ebben a statisztikai körben.

A láncok értelemszerűen jobban fizetnek, így, ha náluk alig mocorog a létszám, és továbbra is keresik a boltos dolgozókat, akkor feltehetően az ágazat összes szereplőjére igaz az állítás. A valós képhez az is hozzátartozik, hogy ez a munkaügyi statisztika csak az alkalmazottakat tartalmazza, így a kölcsönzött, vagy a diákmunkaerő nincs már benne. Az irányzatok azért kiolvashatók belőle, 2019-től pedig az adatok pontosságához sem férhet sok kétség, mivel az adóhatóság adja azokat.

2019 januárjáról így az látható, hogy a boltos kiskereskedelemben az összlétszám nem változott, akár a januári, akár a decemberi, akár az éves átlagot nézve 2018-ban, az eltérés 1 százalékon belül mozog. A fizikai dolgozók, eladók, pénztárosok, árufeltöltők, raktárosok létszáma ebben a körben ugyan egy 3 százalékos növekedést mutat, de egyrészt ez a nagyobb vállalkozói kör, ahol volt hálózatfejlesztés is, boltszám növekedés is, ahova több ember kellett, viszont az eladókeresés nem lankadt náluk sem. A statisztika az összehasonlításban torzíthat, amire a KSH is felhívja a figyelmet, a módszertani váltások miatt.

A nagyságrendek azt jelzik, hogy érdemi fordulat nem történt a fizikai dolgozók körében sem a munkaerőpiacon,

bár vannak arra utaló jelek (például 2018 utolsó negyedévében a statisztika a teljes kereskedelemben kevesebb betöltetlen álláshelyet jelzett), hogy a korábbi feszültségek azért valamelyest enyhülhettek is egyes területeken.

A KSH vállalkozásoktól begyűjtött létszámadatainak feldolgozása 2018-tól változott: ennek lényege, hogy az évközi járulékbevallásokból becsült létszámokat is felhasználta becslésében. 2019-től a vállalkozások munkaügyi adatai a NAV adatbázisára épülnek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Budapesten dolgozik a legtöbb boltos 

A 212 ezer kiskereskedelmi dolgozóból harmaduk, 69 ezer fő Budapesten dolgozik. Az eladók száma a fővárosban 48 ezer fő, előbbihez hasonló arány mellett.
Pest megyében a létszám 46 ezer fő, ezen belül az eladók létszáma 34 ezer. Így az ország közepén ügyködik a boltos dolgozók több mint fele. Ebben nem csak a lakosságszám, hanem a bejáró dolgozók tömege, az átutazók és az idegenforgalom is szerepet játszik, itt összpontosul a legnagyobb vásárlóerő.

Érdekes módon a Dunántúlon pontosan annyian dolgoznak a boltokban, összesen 48 ezer fő, ezen belül 35 ezer eladó, mint az Alföldön és az ország északi szegélyében.

Emelett pedig a bérek is elindultak felfelé az elmúlt 3 évben:

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 10. csütörtök
Amália
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. július 10. 10:32