A kőszegi termőterület Magyarország egyik legrégebbi borvidéke, amely hosszú múltra visszatekintő kulturális és gazdasági hagyományokkal bír
Ingoványos talajra téved, aki ma használt kocsit akar venni Magyarországon. Ha ugyanis nem vagy körültekintő, simán átvernek a nepperek. A Pénzcentrum kipróbálta az új lekérdező rendszert, nem kellett sok hirdetést megnézni, hogy egy visszatekert kocsit találjunk!
Nagyon körültekintőnek kell lenni, ha használt autót vásárolna az ember, könnyen átverhetnek a simlis autónepperek. Rengeteg horrortörténet kering az interneten a totálkárból visszahozott autóktól kezdve a rengeteg kilométert visszatekert verdákon át egészen a motorcserés batárokig. Az ilyen szituációk részben kivédhetők a január elsejével hadrendbe állt, úgynevezett jármű szolgáltatási platform, amelyben ingyen le lehet kérdezni a gépjárművek adatait a rendszám alapján.
Így könnyen kiderül, hogy ha valaki trükközni próbálna, például visszatekeri a kilométeróra állását. Ugyanis a vásárlók java nem is a műszaki állapotot, hanem a kocsiba beletett kilométereket nézi vásárláskor, ám ezt igen könnyen lehet manipulálni. Elég egy gépet rádugni a kocsira, és az ember olyan kilométeróra állást ír bele, amilyet nem szégyell. A nepperek pedig tudják, hogy lehet akármennyire is karbantartott, tiszta, vagy frissen szervizelt egy kocsi, ha túl sokat mutat az óra, nagyon nehéz eladni - és nem is lehet érte annyi pénzt kérni.
Megriadnak a vásárlók a magas kilométertől
A vásárlók lélektani határa a "szakmai berkek" szerint nagyjából 200-250 ezer kilométernél van, de ez függ a kocsi életkorától is. Az azonban biztos, hogy ha a szám 300, vagy 400 ezernél is több, akkor szinte lehetetlen eladni a kocsit - mondta a Pénzcentrumnak egy korábbi autókereskedő, aki már ugyan pár éve kiszállt a bizniszből, másfelé vette az útját, de ő is látott meredek dolgokat.
- emlékezett vissza.
Pár perc alatt lehet találni manipulált kocsit
A horrorsztorikat hallva úgy döntöttünk, magunk is kipróbáljuk az új rendszert, kíváncsiak voltunk, milyen gyorsan futunk bele egy tekert autóba. Nem is kellett sokat várni: hamar szembe is jött a kombi dízel 3-as BMW, amely első blikkre okénak is tűnt. Egymillió forint alatti összegért kínálják eladásra, automataváltóval és komolyabb kényelmi felszereltséggel A kereskedő "normál állapotúként" hirdette, rozsdamentes kasztnival, emellett 0 százaléktól el is lehet vinni a kocsit. A hirdetés szerint 209 ezer kilométer van a 2004-es kombiban, ám amikor próbaképp lefuttattuk a rendszerben, akkor kiderült, legalább 30 ezerrel több kilométert futhatott a lassan 15 éves BMW. Ez rendszám alapján történt, amely szerepelt a hirdetéshez csatolt fotókon. Mi az alábbi képen adatvédelmi okokból kitakartuk a BMW rendszámát.
Ugyanis a lekérdezésből kiderül az is, hogy az egyes műszaki vizsgákon milyen állást rögzítettek a kilométer-számlálóban. 2013-ban még 125 630 volt benne, a következő 2015-ös vizsgáig nem is volt semmi baj, 191 024 kilométert regisztráltak a BMW-ben. Az autó "időutazása" valamikor 2015 és 2017 között következett be, mivel a 2017 májusi ellenőrzésen már nagyjából 30 ezerrel kevesebb, csupán 162 197 kilométer volt a gépben. Ugyanakkor nem feltétlenül az a kereskedő tekerte meg az órát, aki most árulja a kocsit: ugyanis annak 4 tulaja is volt Magyarországon, és tavaly november végén ki lett vonva a forgalomból - vélhetően ekkor vette meg a mostani eladó valakitől, és ideiglenesen kivonatta, hogy ne kelljen utána fizetni. Egyébként a kocsit 2009-ben hozhatták be az országba, ekkor helyezték forgalomba itthon.
Minden részletre figyeljünk
Egy másik hirdetést is találtunk - mit ad isten, szintén BMW -, amely bizonyítja az alapvetést, amely szerint a sok kilométeres kocsikat szinte lehetetlen eladni. A hirdető egyszerűen nem írta be a kilométeróra állását a hirdetésbe, és a képeken sem látszik, mennyi van benne. Ilyenkor már egy figyelmetlenebb vevő is gyanakodni kezd, hogy valami nem oké, és mivel szerencsére itt is látszott a rendszám, rákerestünk a kocsira a rendszerben.
"Szerencsére" csalásnak nem találtuk nyomát, legalábbis nem annyira szemmel látható módon, mint az előző példánál. Csupán annyi volt a BMW baja, hogy 402 911 kilométer volt benne a legutóbbi, november végi vizsgán - ennyivel pedig igen nehéz ezeket a kocsikat eladni. Az is szokatlan, hogy 2012 és 2014 között 100 ezer kilométert tett meg az autó, míg 2014 és 2016 között csak 20 ezret, a következő 2 évben pedig 17 ezret. De ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy manipulálták volna az órát.
Mit tehetsz, ha már megvetted a tekert kocsit?
Előfordulhat, hogy ha rákeresel a saját kocsid előéletére, akkor te is azzal szembesülsz, hogy sokkal több kilométer van benne, mint amit eddig hittél. Arról, hogy mit lehet ilyenkor tenni, egy jogászt kérdeztünk meg.
- mondta a Pénzcentrum megkeresésére dr. Cseszlai Ádám ügyvéd, használtautókkal kapcsolatos problémákkal foglalkozó szakjogász. Szerinte ugyanis nem lehet vitás, hogy egy visszatekert jármű piaci értéke jóval alacsonyabb, mintha nem lenne visszatekerve a kilométeróra állása "hiszen a futásteljesítmény nagyon komoly árbefolyásoló tényező".
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ugyanakkor dr. Cseszlai Ádám szerint gyakran nem sikerül megállapodni, egyezséget kötni,
Nem bukik ki a csalás az átírásnál?
Felmerül a kérdés, hogy tehetnek-e valamit a hatóságok például akkor, ha az átíráskor látják, valami nem stimmel a számlálóval. A jogász tapasztalatai szerint
Ha ugyanis nem a valós kilométeróra állás van feltüntetve az adásvételi szerződésen, akkor egy valótlan tartalmú szerződést fogad be az okmányiroda, mégsem törődnek ezzel.
- ismertette az ügyvéd, aki szerint például a földhivatal azonnal visszadobná azt az ingatlan adásvételi szerződést, amely nem tartalmazza a vételár pontos megjelölését.
- mesélte dr. Cseszlai Ádám, aki végül egy belügyminisztériumi állásfoglalást is kikért az ügyben, "hogy márpedig adásvételi felbontás jogcímén is át kell tudni vezetni a tulajdonos változást."
Az irány jó, de messze nem tökéletes a rendszer
Az ügyvéd jónak nevezte a mostani irányt, üdvözlendőnek az ingyenesen használható rendszer bevezetését, de szerinte a gyakorlatban csak úgy lehet visszaszorítani az óratekerést, ha valamiféle együttműködés jönne létre az EU-n belül.
Ezt csak úgy lehetne kivédeni, ha egységesen lenne egy nemzetközi szintű, államok közötti együttműködésen alapuló rendszer.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


