A terézvárosi Airbnb tiltás gyakorlatilag alapjaiban formálhatja át a lokális turizmust és az ingatlanpiacot is.
Egyes ingatlantípusoknál az alku helyett már licitálnak a lakásvásárlók. Elsősorban a különleges adottságokkal és népszerű lokációval rendelkező ingatlanokra licitálnak a vevők, amelyeknél akár néhány százalékkal is emelkedhet a végső ár. Nagy többségében természetesen még mindig a vásárlók vannak alkupozícióban, ők az országos átlag alapján 3-4 százalékot tudnak alkudni a meghirdetett eladási árból.
A nagyon jó elhelyezkedésű és különleges adottságokkal rendelkező ingatlanok esetében már egyre gyakoribb jelenség, hogy az ingatlan árából egyáltalán nem enged az eladó, sőt több vevő aktív érdeklődése esetén az ingatlanközvetítő segítségével licit formájában áron felül értékesíti azt - írja közleményében a Duna House. Befektetők például kifejezetten keresik a XIII. kerület dunai panorámás lakásokat, vagy a ritkábban elérhető Váci utcai lakásokat, amelyekre az irányáron felül is hajlandók költeni. A lakhatási céllal vásárlók esetében pedig a jól árazott a piacon már olcsóbbnak számító ingatlanok esetében alakulhat ki árverseny. Az eladói oldalt vizsgálva előnyt jelenthet, ha a nagyobb közvetítő hálózatokon keresztül több ezer vevőhöz juttatjuk el egyszerre eladni kívánt ingatlanunkat, hiszen így könnyebben alakulhat ki versenyhelyzet.
"2018 első negyedévében több száz lakást értékesítettünk a hirdetési árnál magasabb összegért, ez az adás-vételi tranzakciók 4,2 százalékát jelenti a használt ingatlanoknál, ami a tavalyi adatokhoz képest növekvő tendenciát mutat." - nyilatkozta Benedikt Károly a Duna House elemzési vezetője. "Az eladók esetében az ingatlan irányárának meghatározása és a vevői ajánlatok kezelése sok esetben okoz gondot, amelyek következtében súlyos anyagi veszteség is érheti az eladót. A szakmai segítség a licit és az alku folyamatában is többszázezer forintot jelenthet a folyamat végén."
Az alku tekintetében ingatlantípusonként és területenként eltérő eredményeket mutatnak a válallat piaci adatai. 5 százaléknál nagyobb mértékű alkuval egyre ritkábban találkozhatunk, sok esetben már csak minimális 1-2 százalékot engednek az árból az eladók. A fővárosi panellakások tekintetében Budán és Pesten is 3 százalékot lehetett alkudni az idei év áprilisában, míg vidéken kicsit szerencsésebbek voltak a vevők és így a keleti és nyugati országrészben is 4 százalékos alkuval lehetett ingatant vásárolni.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.