13 °C Budapest

6 tipp: így kezdj fogyókúrázni januártól

2017. december 26. 11:30

Sokan úgy gondolják, hogy csak pénz kérdése a fogyókúra - szakértők szerint azonban sokkal többet számít az akarat, a kitartás. Különösen fontos kérdés ez Magyarországon, ahol 100-ból 65 felnőtt túlsúlyos vagy elhízott - nem véletlen, hogy az újévi fogadalmak listáján előkelő helyen szerepel a fogyókúra. Sokan vannak, akik azzal a céllal indulnak neki a januárnak, hogy leadnak 5-10-20 kilót, egészségesebben étkeznek, vagy többet mozognak. Aztán persze sokan elbuknak, van, aki már néhány hét után.

Bár a statisztikák szerint az eredménye egyelőre nem látszik, a magyarok egyre inkább igyekeznek tudatosan vásárolni, egészségesen étkezni - legalábbis ez derül ki a Nielsen felméréséből, amely szerint az emberek több mint fele törekszik étrendjét úgy alakítani, hogy egyrészt bio élelmiszert, illetve kevés zsírt, szénhidrátot és hasonlókat tartalmazó ennivalókat fogyasszon. Kétharmaduk pedig - 68 százalék - hajlandó ezért többet is fizetni.

De hol rontjuk el?

Túl sok információ, túl sok módszer, és túl sok tévhit kering a neten a tökéletes fogyókúráról, így szinte lehetetlen kiválasztani azt, hogy számunkra mi a megfelelő - mondta el a Pénzcentrumnak Durst Anikó, a táplálkozási útmutatással és súlymenedzsmenttel foglalkozó Naturhouse Hungary operatív igazgatója.

A legtöbben különféle diétákat próbálnak ki, időről-időre egészségesnek vélt táplálkozási módokkal kísérleteznek, ugyanakkor elmulasztják az egyik legfontosabb lépést: nem fordulnak szakemberhez, például dietetikushoz. Ráadásul a legtöbben és a sikertelenséget látva hamar abbahagyják a fogyókúrázást.


A különféle módszerek, csodahatásúnak ígért készítmények használata ráadásul meg is drágítja a fogyókúrát - véli szakértőnk, aki egy 6 pontos listát is összeállított a sikeres fogyókúra alapjairól - amit akár már januárban is elkezdhetünk.

A legfontosabb, hogy tudjuk, hogy mi a célunk a fogyókúrával. Tűzzünk ki magunk elé vállalható célokat, ne akarjunk gyorsan sokat fogyni. Lássuk reálisan a lehetőségeinket, és keressük a fokozatosságot. Ez abban is segít, hogy ne tántorodjunk el hosszú távon.

1. Forduljunk szakemberhez

A fogyás, az egészséges étkezés kialakítása komoly szaktudást igényel. Speciális vizsgálatok és dietetikusi szakértelem szükséges ahhoz, hogy pontosan meghatározzuk, mennyi és milyen típusú táplálékokra, milyen mozgásformára van szükségünk ahhoz, hogy leadjuk a kilókat. Nagyon fontos azonban hangsúlyozni, hogy lokális fogyás nincs.

2. Étkezzünk gyakrabban, kevesebbet

Érdemes elfelejteni az egyszerű szénhidráttal teli étkezéseket, a sokfogásos, nagy adag ebédet és vacsorát. Ezzel szemben együnk kevesebbet, de többször.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

3. Egészségesebb alapanyagok

Természetesen az étel minősége is fontos, de Durst Anikó szerint személyre szabottan kell összeállítani a diétás étrendet, hiszen minden szervezet másként működik. A magunkhoz vett táplálék minden nap tartalmazzon nyers gyümölcs- és zöldségféléket. Magas rosttartalmú és egyben zöldség alapú köreteket jobb hatást fejtenek ki a szervezet számára, mint a magas keményítő tartalmú társaik.

4. Ne koplaljunk

Az nem segíti a fogyást, ha korgó gyomorral ülünk fél napon keresztül: szakértőnk szerint a kisebb adagok, és a rendszeres, gyakori étkezés néhány hét után megteszi a hatását. Nassoláshoz is találhatunk egészségesebb édességet, friss gyümölcsöket.

5. A mozgást semmiképp sem úszhatjuk meg

Napi fél óra, reggel vagy este, akár otthon is. És itt sem csak a drága edzőterem jöhet szóba, hanem az egyszerű, otthoni testmozgás is. Fontos, hogy fokozatosan építsük be mindennapjainkba a mozgást, amikor csak lehet liftezés helyett válasszuk a lépcsőt, tegyünk hosszú sétákat.

6. Igyunk sokat

Ha szomjúságot érzünk, az ugyanúgy rossz, mint ha éhséget. Sok probléma forrása lehet a dehidratáltság, éppen ezért fokozott figyelmet kell szentelnünk a megfelelő mennyiségű folyadék pótlására. A legjobb választás, ha vizet vagy gyógyteát fogyasztunk. Mindenképpen kerüljük a cukros üdítőket.

A cikk megjelenését a Naturhouse támogatta.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?