16 °C Budapest

Így húznak le az üzletek az "akciós" ajánlatokkal

2017. november 23. 09:00

Egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy az akciós áron megvásárolt termékekhez valóban áron alul jutunk hozzá - írja a hvg.hu. Sok üzlet ugyanis trükközik az árakkal, így az is előfordulhat, hogy az "akció" ellenére még drágábban is vásárolunk meg valamit.

A karácsony, illetve a Magyarországon is egyre népszerűbb fekete péntek közeledtével sok üzlet hirdet meg akciókat. Azonban sok esetben előfordul, hogy az akciós ár nemhogy nem kedvezőbb az eredetinél, de akár meg is haladja a néhány hónappal korábbit.

Például az LG 49 colos LED tévéjét fél évvel korábban még 250 ezer forintért lehetett megvásárolni. Nyárra jelentősen olcsóbb lett ez a termék, a minimum mára 150-160 ezer forint körül volt. Ennek ellenére van olyan üzlet, amely a fekete péntekre hivatkozva most "akciósan" 177 900 forintot kér a televízióért, "eredeti" árnak pedig 264 900 forintot jelölnek meg.

Az üzletek persze szabadon szabhatják meg az árakat, ugyanakkor az, hogy mit nevezhetnek kedvezménynek már szabályozva van. Az ilyen trükközések megsértik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt, mivel megtévesztik a vásárlókat. A valótlan információk nyomán a vásárlók olyan ügyleti döntéseket hozhatnak, melyeket egyébként nem tettek volna meg, ezért az ilyen módszerek alkalmazásáért büntethetik is az üzleteket.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?