Újra sztrájkolhatnak a Tesco dolgozói

MTI
2017. szeptember 10. 11:25

A Tesco dolgozói elszántak, kitartanak a követelések mellett, akár további sztrájkot is hajlandók folytatni - mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke az M1 műsorában, a szombat éjfélkor befejeződött munkabeszüntetést értékelve.

Az érdekképviselet vezetője példaértékűnek nevezte a munkavállalók összefogását. Magyarországon a versenyszférában ilyen sztrájk még nem volt az elmúlt 27 évben, ezres létszámban, az ország egész területén megmozdultak a dolgozók.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete pénteken 16-tól 24 óráig, szombaton 10-től 24 óráig hirdette meg a munkabeszüntetést. A szakszervezetek 25 százalékos béremelést követelnek és szeretnék elérni, hogy a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállalók fizetése is közelítse meg a bruttó 200 ezer forintot, a munkavállalói létszám pedig 15 százalékkal emelkedjen.

A munkáltatóval kezdődő hétfői egyeztetés kapcsán Bubenkó Csaba elmondta: az álláspontok messze vannak egymástól, a munkáltató szerint a létszám megfelelő, egyéb változtatásokra van szükség, illetve a vállalat korábban azt közölte, hogy az idei béremelésekkel (átlagosan 18,9 százalékos) az emelés kérdését lezártnak tekinti, erről nem volt új javaslata. Ez a dolgozók számára elfogadhatatlan - hangsúlyozta a KDFSZ elnöke.

A Tescónak Magyarországon 206 üzlete van, ebből 112 hipermarket, és mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztat. Tesco sajtóosztálya arról tájékoztatta, hogy reggel a Tesco valamennyi áruháza rendben kinyitott és a Tesco Online kiszolgálása is zavartalan.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 18. szerda
Arnold, Levente
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?