A választék részét képezik a SPAR saját márkás termékei.
A vendéglők a kisebb áfával sem tudtak több étket eladni, a munkahelyi vendéglátás viszont, ahol nem volt áfacsökkentés, kapaszkodott egyet kifelé a gödörből.
2017 elejétől 27 százalékról 18 százalékra csökkent a vendéglátás jelentősebb részében az áfa (bár az értelmezéssel, hogy helyben kell készíteni, elfogyasztani, asztal mellett, széken ülve, sok volt a baj), ennek ellenére nem tudtak több enni-innivalót rátukmálni a vendégekre. Az éttermi árak pedig emelkedtek is. A munkahelyi vendéglátás viszont növekedett, ahol egyébként maradt a 27 százalékos áfakulcs - írja a blokk.com
A vendéglátás teljes piaca 2016-ban túllépte az ezer milliárd forintot, ami a boltos élelmiszer vásárlásoknak mintegy 30%-a (így együtt számolva több mint négyezer milliárd forint megy el a családi költekezésben enni-innivalókra). Vendéglátóhelyből eközben több van, mint élelmiszerboltból, mivel előbbiek száma 52 ezer, utóbbiaké viszont csak 41 ezer.
A bevétel nőtt ugyan a vendéglátóhelyeken, de ez csak az áremelkedésnek volt köszönhető az elmúlt hónapokban, a vendéglők mennyiségben (változatlan áron) mért értékesítése 2017 első félévében összességében nem változott.
Érdekes módon a munkahelyi vendéglátás forgalma bővült jelentősebb mértékben, de ehhez azért hozzátartozik, hogy 2016-ban több mint 10 százalékkal visszaesett, tehát volt honnan kikapaszkodni. A vendéglőknek viszont június volt az első jó hónapjuk, ami annyiban hasonló a boltos kereskedelemhez, hogy ott is a félév vége, a május-június volt az erős, ami felfele húzta a mérleget. Úgy tűnik, hogy a családok a 10 százalék feletti béremelések révén kapott magasabb fizetéseket csak a félév vége felé kezdték nagyobb mértékben költeni.
A vendéglősök sokat panaszkodtak a múlt év vége felé, hogy számukra szinte elviselhetetlen teher a minimálbérek emelése. A vendéglátás egyik sajátossága, hogy sok a kisvállalkozás, akikről köztudott, hogy szűkre szabott a mozgásterük pénzügyekben, ráadásul munkaerő- és munkaigényes szakterület.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A vendéglátásban a statisztika szerint korábban is jóval a nemzetgazdaság átlaga alatt mozgott a fizikai dolgozók fizetése, ez pedig 2017-ben nem változott, sőt, az olló nőtt is néhány ezer forinttal. Figyelembe kell venni azt is, hogy a 160 ezer forintos szakmai minimálbér itt is csak a szakképzett szakács, cukrász, pincér részére kötelező, a többieknek nem. Ráadásul a vendéglátásban van egy olyan szabály is, hogy a szakképzettséget igénylő területeken egy műszakban elég egy fő szakképzett szakács, cukrász, vagy pincér, a többieknek elég, ha csak tudnak, papír nem kötelező hozzá.
Az átlag mögött ráadásul vannak különbségek. Sok a részmunkaidő is, hiszen a vendéglők igazán rá vannak szorulva a rugalmas nyitvatartásra és munkaszervezésre.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
Itt a bejelentés, új világmárka érkezik Magyarországra: ekkor nyit az első üzlet, indul el a webshop
A márka Görögországban, Ausztriában, Lengyelországban, Romániában és Indiában is debütál franchise-partnerségeken keresztül
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








