Bár az áruházak polcain még mindig találni jó néhány, árában csúcson lévő árut, vannak azért szép számmal olyanok is, amik olcsósodnak.
Hatalmas kedvezmények, leárazások, akciók iskolakezdésre - az áruházláncok már közzétették a leárazott tanszereket, egyéb kedvezményeiket, de a nagy forgatagban nem árt több mindenre ügyelni! Ha hibás volt a termék, a leárazás ellenére is ugyanolyan fogyasztóvédelmi lehetőségek illetik meg a fogyasztókat! Nincs kötelező, egyéves garancia például a 10.000 Ft feletti iskolatáskára, van viszont az ilyen vételár feletti számológépre, diktafonra, hangszerre, sporteszközre, laptopra!
A vállalkozásoknak a fentiek mellett szintén nem árt ügyelniük a tisztességes akciós ajánlatokra, így például arra, hogy csak úgy hirdessék a kedvezményeket, ha a reklámozás körülményeinek megfelelő időtartamban és mennyiségben ténylegesen elérhetőek a fogyasztók számára az árucikkek a készleten! Itt vannak a Budapesti Békéltető Testület tanácsai.
Leárazásokkal, nagy kedvezményekkel várják az áruházláncok a szülőket az iskolakezdés alkalmából. Ugyanakkor ahol vásárlás van, ott könnyen lehet fogyasztóvédelmi probléma is, és nem árt észben tartani több dolgot mind a fogyasztóknak, mind pedig a vállalkozásoknak! Fontos, ha például az iskolatáskának, tornacipőnek vagy tornaruhának csak annyi a "baja", hogy nem tetszik a diáknak, akkor emiatt még nem lehet reklamálni! Ennek ellenére az áruház biztosíthatja azt is, ha a termék nem olyan, mint amilyet vártak, akkor adott időn belül még esetleg vissza lehet vinni, érdemes erre a szülőknek külön rákérdezniük! Azonban azt is tudni kell, hogy a vállalkozásoknak nem kötelességük visszavenni a terméket, ha az hibátlan, és arról saját maguk döntenek.
Természetesen más a helyzet akkor, amennyiben tényleg hibás volt az árucikk, például gyári hiba vagy más hasonló ok áll fent! Ilyenkor a fogyasztó kérheti a vállalkozástól - a nagy akció ellenére is, mert különbség nincs - , hogy ingyenesen javítsák meg a terméket vagy ha azt nem tudják, esetleg nem akarják, akkor pedig cseréljék, szintén díjmentesen! Ennek hiányában pedig a vételár leszállítását, illetve a teljes vételár visszatérítését is kérni lehet.
amennyiben ezt nem teszi meg, úgy köteles eleget tenni a fogyasztó fenti igényének! Hat hónapon túli hiba esetén viszont már a fogyasztónak szükséges bizonyítani, hogy eleve hibás volt az árucikk, amit megvett (például egy független szakvéleménnyel). Összességében pedig a hiba miatt a vásárlástól számított két évig lehet reklamálni, ezt követően már nem lehet fordulni a vállalkozáshoz például a kijavítási, kicserélési igénnyel.
Fontos odafigyelniük arra is a fogyasztóknak, hogy a fentiek mellett az áruházak még külön garanciát vállalhatnak bizonyos termékekre, sőt egyes árucikkekre az kötelező is. Így kötelező jótállás jár bizonyos vételár felett a tartós fogyasztási cikkekre, amelyeket tipikusan iskolakezdésre vesznek, mint például a 10.000 Ft feletti: zsebszámológép, számológép, diktafon, sporteszköz, hangszer, laptop, notebook, PDA-készülék (az iskolatáskára viszont nincs kötelező jótállás!). Ezeknél a felsorolt termékeknél jó tudni, egyéves garanciát mindenképp kell vállalnia az áruháznak, ami azt jelenti, hogy a garanciaidő alatti hiba esetén az eladónak szükséges bizonyítani, miszerint az eladáskor a termék még hibátlan volt. Sőt, ez esetben külön jótállási jegyet is adni kell a fogyasztónak!
Erről is tudni kell, hogy ha a jótállási jegy átadása mégsem történt meg, úgy a számlával-nyugtával még ugyanúgy lehet a jótállási jogokat (ugyanazok, mint a fentiek: kijavítás, kicserélés, vételár-leszállítás, vételár-visszatérítés) érvényesíteni a jótállási időn belül! Egyúttal azért sem utasítható el a fogyasztó igénye, ha a jótállási jegy esetleg rosszul lett kiállítva az áruház részéről.
Mindezek mellet is érdemes odafigyelni arra, hogy ha a jótállási jegy megvan, nem követelheti a cég még mellé külön a számla-nyugta bemutatását is! Ez utóbbi csak akkor kötelező, ha esetleg a fogyasztónál nem lenne meg maga a jótállási jegy. Nem árt azt sem tudni, hogy ha esetleg a tartós fogyasztási cikkek esetében egy évnél hosszabb garanciát biztosítanak, vagy pedig a tartós fogyasztási cikknek nem minősülő termékre vállal az áruház saját garanciát, akkor azt már külön feltételhez köthetik, ezért ennek mindig alaposan utána kell nézni!
Ha a fogyasztók a vásárlás után azt tapasztalják, hogy hibás a megvett termék, akkor haladéktalanul, de legkésőbb két hónapon belül vigyék azt vissza, amennyiben ezt nem teszik meg, akkor az ebből fakadó kárt ők viselik! Ne feledjék azt sem, hogy a hibás árucikk miatt bejelentett igényről jegyzőkönyvet kell felvennie az áruház alkalmazottjának és annak egy példányát a fogyasztónak át kell adni! Ezt a jegyzőkönyvet a vállalkozások három évig kötelesek megőrizni és bemutatni az ellenőrző hatóságnak, ha azt kérik!
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Amennyiben esetleg a vevőszolgálatos vagy aki a vásárlói panaszok kezelésével foglalkozik, nem tud nyilatkozni rögtön arról, teljesíthető-e a fogyasztó hibás termék miatti igénye, úgy az áruháznak a panasszal kapcsolatos álláspontjáról legkésőbb öt munkanapon belül, igazolható módon kell tájékoztatnia a fogyasztót!
Ha kijavításra vette át a vállalkozás az adott árucikket, úgy külön elismervényt kell adni a fogyasztónak arról, mikor mehet érte vagy pedig ezt az időpontot a jegyzőkönyvben szükséges feltüntetni számára, de az előírások szerint törekedni kell ugyancsak a tizenöt napon belül történő kijavításra, vagy épp az e határidőn belül történő cserére, ha ilyen célból vették át a vállalkozások a terméket.
Végül, de nem utolsósorban a vállalkozásoknak arra is ügyelniük kell, hogy az akciók reklámozása és teljesítése, az eladás során is az ésszerűen elvárható szintű szakismerettel, és a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható gondossággal járjanak el, és az áruval kapcsolatban minden szükséges információt megadjanak a fogyasztónak! Ellenkező esetben ugyanis akár tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot is megvalósíthatnak, amelyet törvény tilt.
Tételes lista szól például arról, hogy a leárazás során milyen gyakorlat számít mindenképpen tisztességtelennek. Ez alapján nem lehet úgy akciót hirdetnie az áruháznak, hogy az adott terméket vagy a helyettesítésre szánt árut feltehetően nem tudja majd az akció hatókörére és a kedvezményes árra figyelemmel a megfelelő időtartamig és mennyiségben szolgáltatni vagy beszerezni, ez tipikus csalogató reklám!
Ügyeljenek arra is a vállalkozások emellett, hogy a törvényes fogyasztóvédelmi jogokról (például: kellékszavatossági jogok, kötelező egyéves garancia) szóló tájékoztatást ne állítsák be úgy, mintha ez csak saját, a termékhez járó ajánlatuk lenne, mert ez minden körülmények között tisztességtelen! Szintén érdemes figyelni arra, miszerint a másik vállalkozás termékéhez hasonló terméket nem lehet szándékosan úgy reklámozni, hogy a fogyasztók valótlanul azt gondolhassák, mindkét árut ugyanaz a cég állította elő!
A Budapesti Békéltető Testület felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy ha bármilyen fogyasztóvédelmi problémájuk van a nagy leárazások során megvett termékekkel, vagy más ügyben nem jutnak megegyezésre a vállalkozással, forduljanak bátran a fővárosi és a megyei kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületekhez, amelyek ingyenes, gyors lehetőséget kínálnak a vita megoldására

Itt a 2025-ös nagy fűnyíróteszt: ezek a legjobb akkus gépek most a piacon, meglepő nevek a toplistán
Az akkumulátoros fűnyírókra egyre gyakrabban esik a vásárlók választása. Nem túl nagy kertekhez ideális megoldás, ha csendesebb, könnyen manőverezhető típust keresünk.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


