Egy friss kutatás szerint a közösségi média nemcsak inspirációs forrás, hanem döntő tényező is az úti cél kiválasztásában.
Az agy jutalomközpontjában rejlik a magyarázat arra, hogy miért érzi finomabbnak az ember ugyanazt a bort, ha drágábban kínálják - állapították meg kutatók.
- mondta Bernd Weber, a németországi Bonni Egyetem munkatársa, aki a világ egyik vezető üzleti iskolája, a franciaországi INSEAD szakembereivel közösen végezte a kutatást.
Az eredményeikről a Scientific Reports című folyóiratban számoltak be a kutatók.
A szakemberek 15 férfin és 15 nőn végeztek MRI-vizsgálatot, miközben azok bort kóstoltak. A résztvevőknek mindig előre megmondták, hogy mennyibe kerül a bor, amelyből aztán egy milliliternyit megkóstoltattak velük egy csövön keresztül. Az alanyoknak minden hörpintés után értékelniük kellett az adott bort egy kilencpontos skálán. A kutatók valójában mindig ugyanazt a bort kóstoltatták meg a résztvevőkkel, de először azt mondták nekik, hogy az adott bor palackja 3 euró, majd, hogy 6 euró, végül pedig, hogy 18 euró.
- idézte fel Hilke Plassmann, az INSEAD kutatója.
Az MRI-felvételek tanúsága szerint a homloklebeny (frontális lebeny) és a ventrális striátum - amelyekről úgy vélik, hogy szerepet játszanak a jutalmazásban és a motiválásban -, aktívabbak voltak a magasabb árak hallatán.
- magyarázta Liane Schmidt, aki ugyancsak az INSEAD kutatója.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- jegyezte meg Weber.
Aki ennek ellenére nem fél attól, hogy olcsósága miatt majd nem ízlik neki, annak van mégis egy jó ötletünk:
KATTINTS! Tízezres bort árul 1 396 forintért a Lidl: itt keresd!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


