A visszahívás minden olyan tételre vonatkozik, amely az azonosító adatok alapján érintett.
Kilenc tétel, összesen 8870 kiló hústerméket foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei egy Komárom-Esztergom megyei húsnagykereskedésben az elmúlt hetekben. Az egységben a termékeket - az előírásokat megszegve - lefagyasztották, emellett azok jelentős része jelölelten, ezáltal nem nyomon követhető volt. Az ellenőrök a helyszínen lejárt húsokat is találtak.
A Komárom-Esztergom megyei cég a hatályos jogszabályi előírásokat több ponton is megsértette. A kereskedés, bontás, darabolás során keletkezett termékek egy részét - későbbi értékesítés céljából -lefagyasztották. Az egység hűtőkamráiban felhalmozott húsok között nagy mennyiségben voltak jelöletlen, így eredetüket tekintve nyomon követhetetlennek minősülő tételek. Emellett a hústermékek egy részének lejárt a fogyaszthatósági ideje is. A hatóság elrendelte a 9 tétel, összesen csaknem 9 tonna termék forgalomból történő kivonását, valamint megsemmisítését.
Az ellenőrzés során műszaki és higiéniai hiányosságokat is találtak a szakemberek. A fagyasztókamra ajtajáról leszakadt a szigetelés. Volt, ahol hiányzott a szúnyogháló, míg más helyiségben salétromos fal, pergő vakolat fogadta az ellenőröket. Az egységben nem használták a késfertőtlenítő berendezéseket, továbbá az előhűtött, fagyasztott, csomagolt, illetve csomagolatlan termékek elkülönített tárolása sem volt megoldott.
A Nébih a hiányosságok felszámolására határidőt írt elő a vállalkozás számára. Ennek betartását, valamint a problémák megszüntetését újabb helyszíni ellenőrzésen vizsgálják majd az ellenőrök. Az eljárás folyamatban van. Az ügyben több százezer forintos bírság várható.

Fellélegezhetnek a magyarok a boltok kasszáinál: nagyon jó hírt kaptak, a tej- és tojásárakat érinti
Megállapítható, hogy az ellátási láncban a jövedelmi viszonyok a termelői és a feldolgozói szint felé tolódtak el
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


